Ezek a legnépszerűbb felnőttképzések
A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzet minden munkavállalót érzékenyen érint, hiszen számos olyan élethelyzet adódhat, amikor újratervezésre van szükség. A DEKRA Akademie szakértője elmondja, mikor érdemes felnőttképzésben gondolkodni, és milyen lehetőségek közül választhatunk.
Akár tervezetten, akár váratlanul, de rengeteg olyan helyzet állhat elő, amikor a szakmai karrierünk fordulóponthoz ér. Meglehet, hogy egy magasabb pozíció betöltéséhez vagy a vágyott új munkahely megszerzéséhez van szükség a jelenlegi tudásunk magasabb szintre emelésére, de az is lehet, hogy eljön az a pillanat, amikor teljesen új, versenyképes szakmát szeretnénk tanulni.
Szerteágazó választási lehetőségek
„A 30-40 éves korosztály igen tudatosan választ tanfolyamot, és gyorsan szeretne gyakorlatorientált képzésben használható szakképesítést szerezni” – mondja Tornyi Lajos, a DEKRA Akademie értékesítési igazgatója. A felnőttképzési szolgáltató idei tapasztalatai alapján úgy látja, hogy különösen népszerűek a mezőgazdasági tanfolyamok és a különféle gépkezelői képzések. Az utóbbi képzési lehetőség többféle gépcsoportot ölel fel, melyek mindegyike jól hasznosítható, köszönhetően az új szabályozási környezetnek – ennek értelmében ugyanis egyre több megfelelő jogosítvánnyal rendelkező szakemberre van szükség a piacon.
A mezőgazdasági képzések hasonlóan sokszínűek, ráadásul vannak köztük olyanok, amelyek egy önálló vállalkozás elindításában is segíthetnek. „Sokan talán nem is tudják, de az aranykalászos gazda képzést akkor is el kell végezni, ha valaki földet vásárol vagy örököl” – teszi hozzá a DEKRA Akademie értékesítési igazgatója.
Ezek mellett népszerűek az energetikai és villamos képzések is – például a kazánkezelő és hűtéstechnikai vagy a feszültség alatti munkavégzéshez kapcsolódó elektromos tanfolyamok, – amelyek ugyancsak stabil, használható tudást adnak a résztvevő kezébe – akár a jelenlegi tudását szeretné továbbfejleszteni, akár új szakmát szeretne tanulni.
Remek befektetés
Az önmagunk fejlesztésére fordított idő és pénz mindig megtérül – ezzel az örök igazsággal a legtöbben tisztában vagyunk, ám felnőttként épp ezeket tudjuk egyre nehezebben rászánni. Ha azonban kényszerűségből munkahelyet váltunk, karrierváltást tervezünk, esetleg külföldön képzeljük el az életünket, sorsfordító lehet, ha egy olyan új szakmát tanulunk, amely valóban versenyképes.
Aki felnőttképzési tanfolyamra jelentkezik, annak fontos tudni, hogy pontosan mire vállalkozik. E képzési formának hatalmas előnye, hogy a szakképesítést viszonylag rövid idő alatt megszerezhetjük, a tanfolyamok egy évben többször is indulnak, ráadásul valóban a piaci igényekre reflektálnak. A befektetett energia és idő így sem csekély, azonban ennek köszönhetően belátható időn belül jövedelmező szakmához juthatunk, ami megoldást jelenthet a leépítések és a gazdasági nehézségek viharában.
- 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.
Részletek
Jegyek
- 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!
Részletek
Jegyek
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
A B+N Referencia Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködésében új ösztöndíjprogram indul, amely három, kiemelkedő tehetségű hallgatót támogat 10... Teljes cikk
A megállapodás célja, hogy gyakorlatorientált tantervvel működhessen a szakmai utánpótlásképzés. Teljes cikk
Bár az AI egyre több munkát képes elvégezni, nem minden iparág reagál egyformán a technológiai változásokra. A World Economic Forum adatai szerint a... Teljes cikk
- Folytatódik a Kortárs segítők program a szakképzésben 1 hónapja
- Nem kiégésből, hanem szerelemből: 20 év HR után lakberendező lett 1 hónapja
- Így emelkedik a pedagógusok bére januártól 1 hónapja
- A nem nappali képzésben részt vevő hallgatók számának alakulása 1 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- Hogyan válhat a vállalati nyelvoktatás a cég egyik legerősebb eszközévé? 2 hónapja
- Az általános iskolákban foglalkoztatott pedagógusok száma korcsoportok és nemek szerint - grafikon 2 hónapja
- Hogyan küzdheted le a halogatást? 3 hónapja
- Csökken az újságírószakma vonzereje - avagy mit üzennek a média szakos diákok? 3 hónapja
- Egyre többen tanulják ezt a két nyelvet a magyar iskolákban 4 hónapja
- Képzések: ingyenes és online tanfolyamok, felnőttképzési lehetőségek 4 hónapja


A tudás törvényei: a megértés kulcsa