Ezeket kell biztosítani a hideg időben dolgozók számára
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkavédelmi hatóság a szokásos ellenőrzések mellett vizsgálja a hideg időben érvényes előírások betartását is, mert minden évben érkeznek bejelentések arról, hogy munkáltatók elmulasztottak különböző intézkedéseket - írja a hirado.hu oldal.
Védő intézkedésekről kell gondoskodniuk a munkáltatóknak, ha munkavállalóik a munkaidő legalább felében hidegben dolgoznak - hívta fel a figyelmet Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1 műsorában - írják.
A hét végétől várható extrém hideg kapcsán elmondta: a jogszabály szerint szabadtéren plusz 4 Celsius-fokos, zárt helyen plusz 10 fokos középhőmérséklet alatt óránként 5-10 perc pihenőidőt kell adni a dolgozóknak, amit melegebb helyen tölthetnek, és legalább 50 fokos teát kell biztosítani számunkra.
hirado.hu
A hét végétől várható extrém hideg kapcsán elmondta: a jogszabály szerint szabadtéren plusz 4 Celsius-fokos, zárt helyen plusz 10 fokos középhőmérséklet alatt óránként 5-10 perc pihenőidőt kell adni a dolgozóknak, amit melegebb helyen tölthetnek, és legalább 50 fokos teát kell biztosítani számunkra.
hirado.hu
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?