kapubanner for mobile

Felsőoktatási rangsorokról szóló kötet jelent meg

Az egyetem értéke címmel a felsőoktatási rangsorokat és az egyetemi teljesítményeket elemző könyvet mutattak be.

A kötetet összeállító Fábri György, az ELTE dékánhelyettese azt mondta: a felsőoktatási rangsoroknak önmagukban nincs értékük, nem ezeken múlik az egyetemek működése.

A rangsorok a médiának köszönhetően a mindennapok velejárói lettek, meg kell tanulni kezelni őket. Szerinte ez nem más, mint egy médiakommunikációs eszköz, és erre alapozni egy felsőoktatási intézmény jövőjét, a fejlesztéseket, vétkes könnyelműség lenne. Például az ELTE tevékenységének kétharmadára "vakok" a rangsorok - mutatott rá.

Szerinte az általános rangsorok egyre kevésbé informatívak, a régiós és szakterületi rangsoroké a jövő. Fábri György úgy látja: a magyar intézményeknek nem is feltétlenül a globális rangsorokban kellene megméretődniük.

Azt mérték - folytatta -, hogy a hallgatók intézményválasztására a jelenlegi rangsorok nincsenek különösebb hatással.

Kitért arra is, annyira Budapest-centrikus például a kutatás-fejlesztés, hogy valódi versenyt generálni igen nehéz lenne. A kötet ahhoz akar támpontot adni, hogyan olvassák a rangsorokat, és hogyan használják őket - hangsúlyozta Fábri György.

Palkovics László oktatási államtitkár a kötet bemutatóján kiemelte: a könyv rendet tesz abban, hogy mit jelentenek a felsőoktatási rangsorok, hogyan kell értelmezni azokat, és mit jelentenek az egyetemek egymáshoz viszonyított jellemzői, mutatói.

Szólt arról, hogy most is szerepel magyar egyetem a legjobbak között, az Állatorvos-tudományi Egyetem Európa ilyen intézményei közül az ötödik legjobb, és a második lehet, amelynek diplomája az angolszász országok mindegyikében elfogadottá válik.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek