kapubanner for mobile

Fesztiválozók figyelem! - így lehet állást találni bulizás közben

Fesztiválra az ember nem azért megy, hogy álláskeresési tanácsokat kapjon - vagy igen? 2012-ben jelent meg a Hegyalja Fesztiválon a Karriergyár - egy olyan programhelyszín, ahol nem bulizni és inni lehet, hanem gyakornoki programokat, HR-esek üzeneteit megismerni. Persze a fesztivál hangulatához illően nem halálosan komoly és unalmas előadások tömegére kell gondolni. Nyakkendőt sem kellett kötni a résztvevőknek, így kötetlen hangulatban találhatnak egymásra leendő munkavállalók és munkáltatók.

images

A fesztivállátogató a HR-esek célközönsége

Az ötlet tulajdonképpen két igény egymásra találásából született, emlékszik vissza Saliga Enikő, a Karriergyárat kidolgozó és lebonyolító Wolf Kommunikáció médiakapcsolati vezetője. Egyrészt évek óta terveznek és bonyolítanak a 18-25 éves korosztályt célzó kommunikációs kampányokat, dolgoznak fesztiválok kommunikációs stábjaként. "Emellett a kelet-magyarországi régióban és a nyugat-magyarországi régióban is dolgozunk több nagy gyártó vállalat HR-kommunikációján, látjuk azokat a megoldandó feladatokat, amelyek a földrajzi helyzetből adódóan különböznek vagy azonosak. Ezekből a tapasztalatokból kirajzolódott, hogy annak ellenére, hogy a foglalkoztatottsági mutatók a kelet-magyarországi régióban az országos átlag alatt vannak, az itt működő gyártó vállalatok HR-esei mégis folyamatosan küzdenek azzal a problémával, hogy nem találnak a régióban megfelelő szakképzettségű, nyelveket - elsősorban angolul - beszélő szakembereket, miközben a 18-25 éves korosztály tagjai közül sokan munkalehetőségek híján az elvándorlást választják" - mondja Enikő.
A kezdeményezés mögé állt a Szabolcsi Karrier Generátor Program is, melynek céljai a Karriergyáréhoz igen hasonlóak: a résztvevő cégek képzéseiket és munkaerő-szükségletüket összehangolva, az önkormányzatok támogatása mellett reális karrieralternatívát kínáljon a régióban, itt tartsa, vagy a megyébe vonzza a fiatalokat, akik nem csupán gyakornoki idejüket tölthetik a résztvevő vállalatoknál, de későbbi, karrierjüket megalapozó munkatapasztalatot is szerezhetnek, mondja a program egyik alapító cégének, az Unilever Nyírbátori Háztartás-vegyipari Gyárának igazgatója, Bert Van Wegen. A Szabolcsi Karrier Generátor Programban jelenleg hat szabolcsi nagyvállalat és két önkormányzat vesz részt (Unilever Nyírbátori Háztartás-vegyipari Gyára, a HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország ZRt. és a Coloplast Hungary Kft., Diehl Aircabin Hungary Kft., az MSK Hungary Bt. és a SERIOPLAST Hungary Termelő és Kereskedelmi Kft., Nyírbátor és Mátészalka Önkormányzata). Az érdeklődők már az első, bemutatkozó rendezvényen információt szerezhettek a Szabolcsi Karrier Generátor Program első szakmai rendezvényéről, a Nyitott Gyárak Napjáról, amelyen szeptemberben a diákok több gyár működését és a számukra kínált lehetőségeket ismerhették meg, személyes tapasztalatokat szerezhettek a mindennapi munkáról. A vállalatok regionális szinten hangolják össze szakképzési és gyakornoki programjaikat, valamint folyamatosan egyeztetnek az egyes cégeknél nyitott munkapozíciókról. Mindez ösztöndíj-lehetőséget, szakmai gyakorlatot és konkrét állásajánlatokat jelent a pályakezdőknek, friss diplomásoknak - minderről gyakorlati, első kézből származó információt kaphattak a diákok a fesztiválon.


Szóval adott volt egy közös halmaz: a Hegyalja Fesztivál és a régióban működő gyártó vállalatok HR-kommunikációjának célcsoportja, ugyanis a Hegyalja Fesztivál nagymintás országos kutatásai alapján fesztivál leginkább a műszaki értelmiségiek és műszaki szakemberek körében különösen népszerű. Így jött az ötlet, hogy teremtsenek egy platformot a fesztiválon a munkaerő-piaci szereplők találkozására. "A Karriergyár tulajdonképpen egy nem nyakkendős, fesztiválra vagy más nagy tömegeket vonzó, szórakoztató rendezvényre optimalizált állásbörze jellegű programhelyszín. A rendezvényen a közönség adott, a vállalatnak nem kell arra forrást, energiát, időt fordítania, hogy az érdeklődőket a helyszínre csábítsa, és ez nagy előny" - mondja Enikő. Ráadásul a résztvevő cégek HR-esei a leendő pályázókat saját közegükben ismerhették meg - ez az öltönyös feszengésnél biztosan kedvezőbb helyzet.

Fesztiválon ilyen még nem volt

Nem csak Magyarországon, de a világon sehol nem volt a Karriergyár elindítása előtt ilyen jellegű kísérlet, ezért az első évben belépő vállalatok részéről nagy bátorság volt belevágni. Aztán a kezdeményezés olyannyira bejött, hogy 2013-ban a Hegyalján már nagyobb helyszínnel, bővebb programmal, több vállalattal, és több látogatóval működött a Karriergyár. "Sőt, a Karriergyár 2013-ban a Nemzeti Munkaügyi Hivatallal együttműködve országos fesztivál-roadshow-t indított, így öt másik fesztiválra is eljutottak. Az Országos Karriergyár Roadshow a Nemzeti Munkaügyi Hivatallal együttműködve a tervek szerint 2014-ben is folytatódik" - mondja Saliga Enikő.

És hogy egyáltalán miért kezd egy fesztivál a fiatalok álláskeresésének problémáival foglalkozni? Miért nem elég a zene és a szórakozás? "A társadalmi felelősségvállalás a kezdetek óta jellemzi a Hegyalja Fesztivált, hiszen a Hegyalja egy környezetvédelmi akcióból nőtte ki magát és vált mára az ország egyik legnagyobb nyári fesztiváljává. 2000-ben a tiszai ciánszennyezés elleni tiltakozással indult a fesztivál, bár akkor talán még nem tudtuk, hogy ezt társadalmi felelősségvállalásnak nevezik." - mondja Bukovinszky Béla, a Hegyalja Fesztivál egyik főszervezője. A CSR programok közül a zöld programok, a környezetvédelem iránti elkötelezettség már korábban is sajátja volt a fesztiválnak, hiszen a Hegyalja felelősségvállalásban élen jár a magyarországi fesztiválpiacon.

Stand-up és ingyensör

Persze nem csak az a fontos, hogy ott legyen egy rendezvényen ez az álláskereséshez kapcsolódó helyszín, hanem hogy a fiatalok be is menjenek oda - akár egy-egy koncertről is lemondva. A fesztiválozók napirendjéhez igazítva a Karriergyár minden nap 13 órakor nyitott. "Mivel egy fesztiválon belül az egyes programhelyszínek versengenek egymással, szükség van azokra az úgynevezett "horgokra", amelyek becsábítják a fesztiválozókat a Karriergyárba. Ezért olyan közönségcsalogató elemek szerepeltek, mint például a standupos műsorvezetők, nyereményjátékok, fesztiválközegbe illeszkedő karriertémák, mint a startup tetováló vállalkozás története, zenész-karrierépítés, tematikus kvíz sörnyereményért. A műsorvezető szerepét a fesztivál négy napja alatt Badár Sándor és Aranyosi Péter töltötte be" - fejtette ki a médiakapcsolati vezető. A résztvevő vállalatok igényesen kivitelezett nyitott terű standokkal jelentek meg, ahol mini-állásinterjúk zajlottak, karrier-társasjátékkal lehetett játszani. Az adatok alapján a 'horgok' beváltak: a Hegyalja Fesztiválon mintegy 15 ezer fesztiválozó járt a Karriergyárban, a hat állomásos országos Karriergyár roadshow-n a nyáron összesen közel 50 ezer fesztiválozó vett részt a kezdeményezésben.

A sört ismerik, a sörgyárat nem

A Borsodi Sörgyár évek óta fő támogatója a fesztiválnak, ám tavaly új szerepbe kerültek a fesztiválon. A cég munkatársaival beszélgethettek a fesztiválozók, feltehették kérdéseiket a munkakörökről, a vállalat belső működéséről, a kiválasztásról, arról hogy mit figyel egy vállalati HR-es az önéletrajzban, egy-egy pozíció elnyeréséhez milyen képességekre van szükség, vagy a sok esetben "misztikusan" hangzó pozíciók mögött milyen feladatok rejlenek, mondja Masa Beáta, a Borsodi Sörgyár HR-igazgatója. Mert bár a terméket, melyet a gyár előállít jól ismerték a fesztiválozók, a mögötte álló munkáról keveset tudtak. "Sok kérdés érkezett arról, hogyan lehet elnyerni egy "álommelót". Természetesen konkrét állásajánlatok iránt is érdeklődtek, de a tapasztalatunk az, hogy ritkán tudnak összefutni térben és időben az igények és a lehetőségek." - mondta a HR-vezető.

A résztvevő vállalatok és állami szereplők megtalálták a számításukat: beigazolódott, hogy egy alapvetően szórakoztatásra épülő rendezvényen van létjogosultsága egy olyan helyszínnek, ahol a fiatalok a mindennapjaikat nyomasztó kérdésekre is válaszokat, megoldási módokat kaphatnak" - összegzi a tapasztalatokat a fesztivál főszervezője.


  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezek az állások tarolnak 2026-ban - itt a LinkedIn toplistája!

2026-ban egyre többen keresnek majd új állást, miközben a munkaerőpiacon nő a verseny. A LinkedIn legfrissebb listája szerint az AI-hoz kapcsolódó... Teljes cikk

30 órás munka egy óra alatt? Így forgatja fel az AI a magyar toborzást

Már magyar cégek is AI-megoldásokat használnak a teljes toborzási folyamatban: az automatizált social media kampányokból érkező jelölteket AI szűri... Teljes cikk

Döbbenetes kísérlet: nem mindegy, hogy férfi vagy nő posztol a LinkedInen

Egy brit újságírónő férfiként kezdett posztolni a LinkedInen – az elérései pedig azonnal az egekbe szöktek. A kísérlet szerint ugyanaz a... Teljes cikk