Finn tapasztalatokkal a magyar munkaerőpiac megreformálásáért
Tarja Cronberg finn munkaügyi miniszterrel találkoztak hétfőn az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának tagjai; a tárcavezető beszámolt többi között arról, hogy az Európai Unió támogatása sokat segített a munkanélküliség csökkentésében. Gúr Nándor (MSZP), a bizottság elnöke a találkozót követően elmondta: több hasznos tapasztalatot szereztek.
A finn miniszter, Tarja Cronberg érzékeltette, milyen sokat számított országukban a munkanélküliség csökkentésében, a foglalkoztatás javításában az európai uniós támogatások felhasználása. Magyarországon is jó az esély arra, hogy a társadalmi megújulás, valamint az infrastrukturális operatív programok jelentősen hozzájáruljanak a munkanélküliség csökkentéséhez, a foglalkoztatottság javításához.
A közös problémák között említette a szocialista politikus, hogy mindkét országban komoly gond a feketemunka - Finnországban ez elsősorban az építőiparra jellemző. Egyetértettek abban, hogy szigorú szankciókra azért is szükség van, mert a feketén foglalkoztatás egyrészt a munkavállalók kiszolgáltatottságát növeli, másrészt versenyhátrányt jelent a tisztességes vállalkozásoknak, illetve a legálisan foglalkoztatottak viselik a társadalombiztosítási és járulékterhek egészét.
Gúr Nándor hangsúlyozta: közös feladat az is, hogy a szakképzést még inkább a munkaerőpiac igényeihez igazítsák. A bizottsági elnök emlékeztetett arra, hogy Finnországban sokat tettek a nem tipikus foglalkoztatási formák, így a részmunkaidős, a határozott idejű alkalmazás, a távmunka ösztönzéséért. Magyarországon is további ösztönzőkre lenne szükség. A munkavállalókat és a munkáltatókat egyaránt érdekeltebbé kellene tenni a részmunkaidős foglalkoztatásban - tette hozzá. Ennek egyik módja, hogy a munkáltatóknak ne kelljen lényegesen több járulékot fizetniük, ha két dolgozót foglalkoztatnak négy-négy órában egy nyolcórás dolgozó helyett. Ugyanígy a munkába járás támogatása is többe kerül jelenleg a munkáltatónak, ha négyórás munkaidőben foglalkoztat nyolcórás munkaidő helyett.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?