Fizetésemelésre számítanak a fiatalok
A 19-29 éves fiatalok többsége dolgozik: 52 százalékuk kap főállásból fizetést, 25 százalékuk pedig mellékállásból szerez jövedelmet. A dolgozó fiatalok 52 százaléka számít kisebb mértékű fizetésemelésre, ez rekordmagas arányt jelent a felmérés több mint ötéves történetében - derül ki a K&H ifjúsági indexéből.
A fiatal aktív dolgozók mindössze 11 százaléka tartja bizonytalannak a pozícióját, kétharmaduk - azaz 67 százalék - stabilnak érzi az állását. A válaszadók 53 százaléka szereti a munkáját, ugyanakkor mindössze 37 százalékuk véli úgy, hogy meg is becsülik a munkahelyén. Ráadásul az optimisták aránya 2017 harmadik negyedéve óta folyamatosan csökken.
A dolgozó fiatalok vegyesen látják a jövőbeli fizetésüket: a megkérdezettek több mint fele, 52 százaléka számít kisebb mértékű emelésre, ami rekord az ifjúsági index több mint ötéves történetében. Egy komolyabb emelést a fiatalok 22 százaléka tart elképzelhetőnek, így tehát összesen 74 százalékuk számol kisebb-nagyobb emeléssel. Ezt alátámasztják a statisztikai adatok is, hiszen évek óta jelentősen növekednek az átlagfizetések: a KSH adatai szerint 2018 első hat hónapjában a nettó átlagfizetés 216 ezer forint volt, ami 11,9 százalékos növekedést jelent éves szinten.
Hogyan jönnek ki a fiatalok a keresetükből?
A mindennapos kiadások közül a 19-29 évesek 55 százaléka könnyen ki tudja fizetni a szükséges élelmiszereket, mindössze 6 százalékuk mondta, hogy ez csak nagyon nehezen megy, sőt, néha nincs is rá elég pénze.
Jóval kevesebbeknek megy már könnyen a lakhatási költség, a szórakozásra és a ruházkodásra szánt összeg előteremtése: a fiatalok mindössze 28-30 százaléka érzi úgy, hogy ezekre könnyedén elő tudja teremteni a pénzt. Jelentős különbségek vannak a nemek között a szórakozásra szánt összegben is: a nők 31 százaléka mondta, hogy nem költ szórakozásra, míg a férfiaknak mindössze a 14 százaléka spórolja meg ezt a kiadást.
A műszaki cikkek vásárlása a legnehezebben fizethető költség a fiatalok beszámolója szerint. Az autó fenntartása, a közlekedési költségek és a gyerekkel kapcsolatos kiadások azok, amelyek a legtöbb fiatalt nem érintik: 61 és 72 százalékuk nem költ erre.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?