kapubanner for mobile

Főként a közalkalmazottak szorultak ki tavaly a munkaerőpiacról

Feltehetően a feketegazdaság szívta fel annak a közel 37 ezer embernek a többségét, akik a legfrissebb statisztikai kimutatások szerint kikerültek a gazdaságilag aktívak táborából. A legtöbb elbocsátásra a közigazgatásban és a könnyűiparban került sor - írja a Napi Gazdaság.

A KSH adatai szerint 36,6 ezerrel csökkent tavaly szeptember és november között az aktívak száma az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, miközben a munkanélkülieknél csupán 5 ezer fős csökkenést regisztráltak.

Részletesebben megvizsgálva az adatokat kiderül, hogy a közigazgatásban, az egészségügyben, az élelmiszeriparban, a textiliparban és a villamosenergia-iparban csökkent nagyobb mértékben az alkalmazottak száma. Ugyanakkor a gazdaságilag nem aktívak száma 37,5 ezerrel nőtt - ide tartoznak azok, akik a vizsgált időszakban (a vonatkozási héten) nem dolgoztak, nem volt rendszeres jövedelmet biztosító munkájuk és nem is kerestek munkát, vagy ha mégis, nem tudtak munkába állni.

A nem aktívak száma egyébként pont a bázisidőszaknak vett 2006-os őszi hónapokban volt a legkisebb a 2005 eleje óta tartó időszakban, azt megelőzően pedig folyamatosan csökkent a arányuk, míg azt követően emelkedő pályára állt a létszám alakulása. Való igaz, az évnek ebben a szakaszában, a nyári szezonális munkák megszűntének természetes velejárója a nem aktívak számának növekedése, ám olyan mértékű emelkedésre, mint a 2007-es, a korábbi két évben nem volt példa.

Előreláthatólag a következő hónapokban megnő a nyugdíjba vonulók száma, ami egyszeri hatásként módosíthatja a foglalkoztatási adatokat. Az induló nyugdíjak számításának változása miatt magasabb járadékkal számolhatnak azok, akik 2007-ben vonulnak nyugdíjba. Szerencsére azok is élhetnek ezzel a lehetőséget, akik 2008 első felében nyugdíjaztatnák magukat, ugyanis ők is kérhetik, hogy a 2007-es szabályok szerint állapítsák meg nyugdíjukat. Elemzők szerint a tavalyi nyugdíj-megállapítási kérelmek számában nem mutatkozott a tendencia áltozása, ám 2008 elején már valóban felfutás várható.

Napi Gazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Utazási költségtérítés 2026- minden, amit tudni érdemes

Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk

Ezért nem érdemes tiltani a dolgozók másodállását

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk

Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban

Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk