kapubanner for mobile

Halálos munkahelyi balesetek Magyarországon 2007-ben

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Balsán életét vesztette egy 28 éves fiatalember, amikor keddre virradó éjjel egy targoncával dolgozott munkahelyén, s eddig tisztázatlan körülmények között a munkagép alá került. Összeállítás az idei halálos kimenetelű magyarországi munkahelyi balesetekről.

2007. január 12. - A helyszínen meghalt az a 42 éves rakodómunkás, akire rátolatott a szemétszállító autó vezetője a Győr-Moson-Sopron megyei Fertőszentmiklós szeméttelepén.

2007. február 26. - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Újfehértó egyik vállalati telephelyén egy szabálytanul használt gázkazán miatt szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy 41 éves lengyel munkás.

2007. április 2. - Pakolás közben az egyik farönk megcsúszott és agyonütötte azt a férfit, aki hivatalosan engedélyezett fakitermelést végzett társával egy Borsodszentgyörgy melletti erdőben.

2007. április 16.- Egy miskolci cég telephelyén a munkások új, becsomagolt munkagépeket pakoltak, amikor az emelő meghibásodása miatt egy több mint egymázsás alkatrész a földre esett, s rábillent az egyik dolgozóra. A sérült két nappal később a kórházban meghalt.

2007. április 20. - Életét vesztette egy fiatal férfi, amikor az általa vezetett targonca felborult, és ő a jármű alá szorult a főváros X. kerületében.

2007. május 22. - Egy 58 éves férfi a helyszínen meghalt, 39 éves munkatársa pedig életveszélyesen megsérült, amikor munkavégzés közben egy alumínium állványt egy nagyfeszültségű vezetéknek toltak a Bács-Kiskun megyei Fajsz külterületén egy gazdasági társaság telephelyén.

2007. május 31. - Egy ember életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült, amikor az általuk mozgatott fém szerelőállvány egy nagyfeszültségű vezetéknek ütközött egy békéscsabai cég telephelyén.

2007. június 20. - Mustgáz áldozata lett egy férfi, aki mustaknát takarított a Bács-Kiskun megyei Csátalján.

2007. július 4. - Életét vesztette egy munkás Budapesten, a XIII. kerületi Marina parki építkezésen.

2007. július 19. - Meghalt egy 57 éves férfi, akit nyíregyházi munkahelyén a gépsor javítása közben agyonnyomott a présgép.

2007. szeptember 6. - Halálos áramütés ért egy férfit a Zala megyei Bagodon. A középkorú férfi egy vállalkozónál végzett szabadtéri munkát, az esős időben egy hosszabbítót tekert fel, amikor a halálos áramütés érte.

2007. szeptember 1. - Nyírbátorban a tetőszerkezet tisztítása közben lezuhant és két nappal később belehalt sérüléseibe egy munkás, aki biztonsági felszerelés nélkül dolgozott.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek