kapubanner for mobile

Harmadáron dolgoznak a magyarok Dublinban

Egy ír szakszervezet vizsgálatot indított a dublini Spencer Dock építkezésen foglalkoztatott magyar munkások fizetésével kapcsolatban - írja az Irish Times-ra hivatkozva a Népszabadság. A Siptu tudomására jutott, hogy az építők heti 69 órát dolgoznak, és ezért a törvényben megszabott minimálbér harmadánál is kevesebbet kapnak. A jelenlegi legjelentősebb írországi állami beruházás kivitelezésére a John Sisk & Son vállalat kapott megbízást, amely a feladatot egy osztrák cégnek, a Konhausnernek adta tovább, és rajtuk keresztül került Boros Csaba alvállalkozóhoz. A magyar munkaadó készpénzben, mindenféle hivatalos papír nélkül fizeti ki a mintegy 4,50 eurós órabért, míg az építőiparban megállapított norma szerint kb. 15 euró járna a dolgozóknak.

Egy ír szakszervezet vizsgálatot indított a dublini Spencer Dock építkezésen foglalkoztatott magyar munkások fizetésével kapcsolatban - írja az Irish Times-ra hivatkozva a Népszabadság.

A Siptu tudomására jutott, hogy az építők heti 69 órát dolgoznak, és ezért a törvényben megszabott minimálbér harmadánál is kevesebbet kapnak. A jelenlegi legjelentősebb írországi állami beruházás kivitelezésére a John Sisk & Son vállalat kapott megbízást, amely a feladatot egy osztrák cégnek, a Konhausnernek adta tovább, és rajtuk keresztül került Boros Csaba alvállalkozóhoz. A magyar munkaadó készpénzben, mindenféle hivatalos papír nélkül fizeti ki a mintegy 4,50 eurós órabért, míg az építőiparban megállapított norma szerint kb. 15 euró járna a dolgozóknak.

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek