kapubanner for mobile

Havonta negyedmilliót keres Parreira

Negyedmillió dollár lesz a brazil Carlos Alberto Parreira, a dél-afrikai labdarúgó-válogatott frissen kinevezett szövetségi kapitányának a havi fizetése.



Ezt Butana Komphela, az afrikai ország képviselőháza sportbizottságának elnöke árulta el az állami rádiónak (SABC) adott nyilatkozatában. Komphela kifejtette, hogy a szakember honoráriuma valóban sok, ám egy ilyen magasan kvalifikált edzőt meg kell fizetni.

A brazil nemzeti együttes szakvezetői posztjáról július 19-én távozott tréner négy évre, a 2010-es dél-afrikai világbajnokság végéig kötelezte el magát a következő vb házigazdájához.

A 63 éves edző a csalódást jelentő vb-szereplés miatt volt kénytelen elköszönni a brazil válogatottól, ugyanis a dél-amerikai gárda címvédőként a negyeddöntőben szenvedett 1-0-s vereséget Franciaországtól.
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek