kapubanner for mobile

Hogyan dolgozhatunk kevesebbet: miért dobogósok a magyarok a legtöbbet dolgozó nemzetek között?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A francia COE-Rexecode kutatóintézet által nem rég publikált tanulmány megcáfolni látszik azt az előítéletet, mely szerint a válság által leginkább sújtott országokban egyszerűen lustábbak az emberek és kevesebbet dolgoznak.

A legtöbb munkaórát robotoló ország Románia lett, ahol 2013-ban 2099 órát dolgoztak az emberek. "Előkelő" 2. helyen végzett Görögország (2010 óra), Magyarország pedig a 3. legtöbbet dolgozó (1969 óra) országnak bizonyult a teljes állásban dolgozók valós óraszámait összevetve. Ezzel szemben a fejlett Nyugat-, és Észak-európai országok lakói dolgoznak a legkevesebbet, a lista legvégén Finnországot, Franciaországot, Svédországot és Dániát találjuk.



Noha ezek az adatok önmagukban nem állítanak semmit a hatékonyság és a helyes munkaerő kihasználtság módjairól, egy másfajta korreláció viszont felfedezhető:

A LIGA Szakszervezetek szakértői megvizsgálták az összefüggést a munkaidő és a szakszervezeti érdekvédelem foka között az európai országokban. A mellékelt grafikonokból látszik, hogy a szakszervezeti szervezettség és a kollektív szerződéssel való lefedettség az EU országaiban, ha nem is teljes mértékben, de irányadóan fordítottan arányos az elvégzett munkaórák számával.

Szembeötlő példa Finnország, Svédország vagy éppen Dánia, ahol az emberek a legkevesebbet dolgoznak Európában viszont a szakszervezeti szervezettség mértéke meghaladja a 70 százalékot, a kollektív szerződéssel védett munkahelyek aránya átlagosan eléri a 90 százalékot. Ezzel szemben Magyarországon az egyik leggyengébb a szakszervezetek rendszere Európában.

A munkavállalói érdekképviseleti szervezetek tagsága csupán 12 százalék körüli az összes munkavállalóra vetítve, míg kollektív szerződés mindössze a munkavállalók 33 százalékát védi. Ez azt jelenti, hogy 100 dolgozóból csak 12 szakszervezeti tag, és pusztán 37 rendelkezik kollektív szerződéssel, ami jól mutatja a társadalmi párbeszéd gyengeségét. A szakértők véleménye szerint ezek a számok legjobb esetben is csak stagnáltak az utóbbi időben. Pedig ahol szakszervezet van, ott a kollektív szerződéskötés lehetősége is fennáll.

Kollektív szerződésben pedig ki lehet kötni, hány munkaóra szükséges az adott munkahelyen. Noha a kép országonként árnyaltabb lehet, jól látható az összefüggés a szervezettség, a kollektív szerződések száma és a ledolgozott órák között. (Kirívó példa Franciaország, ahol ugyan 7 százalék körüli csak a szakszervezeti tagok aránya, ugyanakkor 98 százalékos a kollektív szerződéses lefedettség, és összesítésben a második legkevesebb a ledolgozott órák száma!)



Fiedler Péter, a LIGA Szakszervezetek kommunikációs vezetője elmondta: "Ha valaki kevesebbet szeretne dolgozni, jó irány lehet a szakszervezet alapítás és a kollektív tárgyalások megkezdése. Kollektív szerződéseket kell kötni minél több munkahelyen Magyarországon, hogy a munkavállalók ne töltsék fél életüket a munkahelyeken. Ebben örömmel segít a LIGA szakértői csapata, amely épp egy ilyen, többek között a munkahelyek kollektív szerződéssel való lefedettségének növelését célzó, az Európai Unió által finanszírozott projekt közepén tart. Munkatársaink regionális, megyei szinten is készséggel nyújtanak az adott vállalatoknál jogi segítséget a kollektív szerződések megkötéséhez, illetve annak előfeltételeként a szakszervezet megalapításához.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek