Hogyan fektessünk a jövőbe 7 digitalizált HR munkafolyamattal?
Fel kellett ismernünk, a digitalizáció hozzásegít minket, hogy a vállalati HR folyamatok fenntartásához szükséges kapcsolatokat majd az „új normális” körülmények között is egyszerűbben, biztonságosabban működtessük.

Igen, tanulnunk kell ebből a mostani kényszerhelyzetünkből, le kell vonnunk a tanulságokat: ne erőltessük a régi módszereinket az új, megváltozott környezeti igények által előidézett folyamatainkra.
A pandémia óriási lökést adott a vállalati digitalizációs törekvéseknek, nem véletlenül: a távolságtartás, az érintkezések csökkentése olyan fogalmak, amelyek mára beépültek a személyes és munkahelyi köztudatba is.
Emellett a home office miatt a kollégák kikerültek az irodák kényelmes fizikai közelségéből, viszont a HR-nek továbbra is el kell érnie őket akkor is, amikor például nyilatkozatokat, munkaszerződéseket, igazolásokat, bérlapokat szeretne eljuttatni nekik.
A hagyományos irodai élet végérvényesen megváltozott. Velünk marad a home office, rájöttünk, hogy mégis megoldhatóak az akár mérföldkőnek számító események is online. Ezen túl a pandémiás helyzet következményeként megismert szociális szabályok is beépülnek - a remélhetőleg hamarosan újra visszakapott - normál hétköznapjainkba.
Következzen 7 olyan digitalizált HR munkafolyamat, melyek mindig megtérülő befektetésként a járványhelyzet alatt és azt követően is egyszerűbbé, sőt, akár biztonságosabbá tehetik a HR-t.
1. a webes munkaidő-rögzítés - a kollégák rögzíthetik egyszerűen pl. a mobiltelefonjukról a jelenléti adataikat (pl. otthonról is), és a munkahelyszíneken dolgozóknak sem kell egymás után jelenléti íveket kézbe venni. Amellett, hogy a jelenléti ív halmok adatrögzítése helyett egy ilyen szoftver egyrészt csökkenti a fertőzésveszélyt, másrészt a webes program automatizálttá, könnyed rutinná teszi a készre jelentés, jóváhagyás, bérszámfejtésbe kerülő munkaidő adatok útját.
2. a webes szabadságtervezés és szabadságigénylés - a szabadságuk igényléséhez, engedélyeztetéséhez kapcsolódó folyamatokat kezdeményezhetik a kollégák távolról, akár a mobiltelefonjukról is. Ismét csak kikerülhető a személyes kontaktus, nem kell szabadságos tömböket kitölteni, és aláíratni. A munkavállalók szabadságtervezését is lehetővé teszi, ami esszenciális igény volt és lesz a felelős stratégiával működő vállalatok életében.
3. a webes önkiszolgáló HR szoftver segítségével eljuttathatjuk havonta a fizetési lapokat a munkavállalókhoz, ők bármikor megnézhetik akár a mobiltelefonjukon is a bérükhöz kapcsolódó információkat. Nem kell nyomtatni, átvetetni, már csökkentettük is a fertőzésveszélyt! A munkavállalók felé havi adatszolgáltatási kötelezettsége a munkáltatónak, hogy eljuttassa nekik a havi bérinformációikat. Ez a kötelezettség nyilván a pandémia előtt is fennállt és utána is megmarad, azonban nem mindegy, mekkora erőforrásigénnyel tudjuk teljesíteni.
4. webes önkiszolgáló HR szoftverrel az adminisztratív és szerződésinformációit juttassuk el egyszerűbben a munkavállalóhoz! A munkáltató ezáltal továbbra is megfelelhet a GDPR elszámoltathatóság elvének is. Ezen túl, csökkenthető a személyes ügyfélszolgálati idő, a személyes kontaktusok száma is a HR-en.
5. ebben a szükséghelyzetben felmerült a cafeteria újranyilatkoztatásának kérdése is, illetve nem ritka, hogy a vállalatok évente egyébként is több alkalommal nyilatkoztatnak. Egy webes önkiszolgáló szoftverrel áthidalható egy szükséghelyzetet, vagy továbbra is fenntarthatjuk a megszokott gyakorlatot. A kollégák otthonról is követhetik a cafeteria juttatásaik kifizetéseit. Az önkiszolgáló HR szoftver magas szintű rugalmasságot biztosít a cafeteria nyilatkoztatás és a felhasználások követése esetében.
6. a munkatársak távolról, otthonaikban, webes felületen tölthessék ki a nyilatkozataikat, jelenthessék be adatváltozásaikat. Melyek lehetnek ezek a nyilatkozatok: családi kedvezmény, EKHO nyilatkozat, első házasok kedvezménye, gyermek pótszabadság stb. A munkavállaló kitölti, és eljuttathatja a HR-re az önkiszolgáló HR megoldásból. Csökkenthető a személyes kontaktusok száma, a HR ügyfélszolgálatra fordított ideje.
7. a januári igazolások (M30 és az Igazolás a járulékalapot képező juttatásokról) előállítása kivételes leterheltséget jelent a HR-nek minden évben, és nyilván a pandémia sem mentesítette a munkáltatókat ezirányú kötelezettségük alól. Az e-aláírással kiegészített folyamat forradalmasította ezt a területet, olyan mértékben csökkenti le az előállításhoz, átadás-átvételhez kapcsolódó feladatokat, költséget! A járványhelyzetben óriási előny volt azoknál a munkáltatóknál, akik alkalmazták az új technológiát, így a teljes folyamatot digitalizálták, könnyen elérve pl. a home office-ban dolgozó kollégákat. Plusz előnyként kimutathatóan mérséklődik a vállalat környezeti terhelése a papír alapú dokumentációk csökkentésével!
Kíváncsi arra, mely szoftverekkel tervezhet nyugodtan a jövőre? Kattintson ide a további információért!
Tomkó Gyöngyvér marketing menedzser, L-SOFT Zrt.
Ez az írás támogatott tartalom, nem a HR Portál szerkesztőségi anyaga. Az itt szereplő információk a cikk megrendelőjétől származnak.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A munkaerő-kiválasztás világában a hagyományos értékelési módszerek mellett egyre nagyobb szerepet kapnak azok az eszközök, amelyek nemcsak a... Teljes cikk
A kiégés megelőzése, a fluktuáció csökkentése és a valóban befogadó cégkultúra kialakítása ma már nem pusztán HR-feladat, hanem stratégiai... Teljes cikk
A Szülők Fóruma Egyesület 1991-ben alakult Százhalombattán, fogyatékossággal élő gyermeket nevelő szülők kezdeményezésére. Az alapítók célja... Teljes cikk
- 5 tipp a versenyben maradásért - így kell "AI-biztossá" tenni az állásunk 2 hónapja
- Így lehet a HR a digitalizáció és az AI nyertese 2 hónapja
- A legjobb tanulók viszik a legtöbbre? A kutatások mást mutatnak 3 hónapja
- A legjobb HR menedzsment szoftverek: itt a teszt eredménye 3 hónapja
- A türelem pszichológiája: ezt kell megérteni és minden könnyebb lesz 4 hónapja
- Felmérés: ezek lesznek a legfontosabb soft és hard skillek 2026-ban 4 hónapja
- Kutatás: ez hiányzik a mesterséges intelligencia használatához a kkv-knál 5 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 5 hónapja
- Elképesztő, mi lett az új luxus: emberrel beszélni egy ügyfélszolgálaton 5 hónapja
- Kiderült, mi számít ma leginkább a munkaerőpiacon – nem a végzettség az 6 hónapja
- Hogyan teremthetünk valódi értéket a HR-ben? 6 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?