Hogyan használjuk okosan a hűtőszekrényt?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA hűtőszekrény manapság az egyik legfontosabb háztartási eszközzé vált, hiszen a legtöbb étel sokkal hosszabb ideig eltartható benne, mint szobahőmérsékleten. Viszont mint mindent, ezt is meg kell tanulni jól használni - a legtöbbünknek már volt szerencséje borzalmas, “hűtőízű” ételekhez.

Szerencsére egy kis odafigyeléssel az ehhez hasonló kellemetlenségeket egyszerűen ki lehet küszöbölni. Nézzük is meg, hogy mire érdemes odafigyelni!
Szagmentesítés
Ugye ismerős az a helyzet, amikor hagymát, halat, tojáskrémet vagy más, erőteljes aromájú ételt teszünk a hűtőbe, és pár óra múlva már mindent átjár benne a szag? Ez pedig abból a szempontból is problémás, hogy a benne lévő többi élelmiszer is átveheti; aki kóstolt már például fokhagymaízű almás pitét, az tudja, miről beszélünk.
Ennek a kiküszöbölése érdekében ajánlott körülbelül félévente cserélni a hűtőszekrény levegő- és vízszűrőjét, ami többek között pont az ehhez hasonló “balesetek” ellen hasznos.
Házi szagmentesítő praktikák
Amennyiben a szűrők cseréje nem kivitelezhető, vagy régebbi típusú készülékünk van, akkor maradjunk a jól bevált trükknél: szódabikarbóna és citrom. Mindkettő remek szagtalanító, csak tegyünk belőle egy kis tálkába, és hagyjuk a hűtőben egész éjszakára. Másnapra a szagoknak nyoma sem lesz!
Rendezett tárolás
A hűtőben is rend a lelke mindennek, hiszen így nemcsak átláthatóbb a tartalma, hanem higiénikusabb is. Legyen külön polc fenntartva a nyers húsoknak, a zöldségeknek és gyümölcsöknek, a főtt ételmaradékoknak, illetve a csomagolt élelmiszereknek (tej, vaj, felvágottak, joghurt, stb.)
Minden ételt tartsunk jól záródó dobozban, így a szagok keveredését is megelőzhetjük. Az Interfoodtól rendelt ebéd például mindig szag- és szivárgásmentesen lezárt dobozban érkezik, ezt a fogyasztásig ne is bontsuk fel, az esetleges maradékot pedig tegyük át egy fedeles tárolóedénybe.
A “kényesebb” ételek megfelelő elhelyezése
A nyers húsok és a felbontott tejtermékek még hűtve is csak pár napig állnak el, ezért az esetükben különösen figyelni kell arra, hogy kellően alacsony hőmérsékleten tároljuk. A hűtő leghidegebb része általában az alsó polc hátsó része, ide tegyük a gyorsan romlandó, intenzívebb hűtést igénylő élelmiszereket. A szavatosságra természetesen még így is ügyelni kell.
No és mi a helyzet az ajtóval?
A hűtőszekrény ajtaja általában a legmelegebb pontja is egyben, hiszen a folyamatos nyitogatás miatt gyakran érintkezik a kinti meleg levegővel. Emiatt nem érdemes itt tárolni például a tojást, hiába van neki kialakítva külön tároló.
Viszont az olyan kevésbé kényes élelmiszerek, mint például a ketchup, mustár, üdítők, különféle szószok, nem érzékenyek annyira a hőingadozásra, így ezeket nyugodt szívvel tarthatjuk a hűtő ajtajában is.
Tisztítás
Évente legalább 1-2 alkalommal szánjuk rá magunkat, hogy mindent kipakolunk a hűtőből, és alaposan kitakarítjuk.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?