Hogyan váljunk festőművészekké?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSokunkban él a vágy, hogy néha festegessünk. Ha még sosem próbáltuk, akkor azért, ha már gyerekkorukban vagy később valamikor próbáltuk, akkor meg azért. Nem kell született festőművésznek lenni ahhoz, hogy egyszerűbb alkotásokat létrehozzunk.
Gyerekeinken is láttuk, hogy a kezdeti sok kuszaságból néhány év alatt milyen gyorsan megszülettek a szebbnél szebb alkotások. Ráadásul, ha közben még meg is van támogatva a gyerkőc egy kis festőtanfolyammal, akkor előbb vagy utóbb csodákra lesz képes a kitartó gyakorlás gyümölcseként.
Festés az Alkoss Otthon kreatív áruház segítségével
Az Alkoss Otthon kreatív áruház egy olyan webshop, amely különféle kézműves technikákkal ismerteti meg az oda betérő látogatókat. Mindezt teszi oly módon, hogy a kezdőknek, a bátortalanabbaknak is ad feladatot, természetesen könnyebbet. Így mindenki számára hamar elérhetővé válik a sikerélmény érzése, amely aztán majd újabb alkotásra sarkalja.
Jelenleg a legnépszerűbb technikák a gyémántszemes kirakózás és a képek festése számok szerint vászonra. Ez utóbbi elkészítésénél tényleg azt érezheted, hogy egy festőművész vált belőled. Az Alkoss Otthon kreatív áruház számfestői nagy fokú szabadságot adnak neked, hogy kibontakoztasd eddig rejtve maradt kincseidet.
Ha esetleg először bizonytalan vagy, és ezek túl bonyolult technikának tűnnek a számodra, akkor kezdhetsz karc- vagy fonalképek megalkotásával, amelyek gyermekek számára sem tűnnek elsőre bonyolultnak. Később akár őket is bevonhatod, és egy nagyszerű közös program kerekedik belőle.
Áttérés a képek festésére
A számfestő képekkel való kreatívkodás azért sem nehéz, mert a képek előre megrajzolt segédvonalakkal vannak tele. Mindegyik, vonalakkal körbehatárolt területre egy szám van rajzolva, amely a számfestő készlethez tartozó tégelyeken is megtalálható színeket jelöli.
Ezek alapján könnyen megfestheted a neked tetsző képet, amelyet kiválasztottál az Alkoss Otthon oldaláról. Előképzettség nem szükséges, és senki sem fogja neked megszabni, hogy merre haladj. Olyan ütemben csinálod, ahogy időd és kedved engedi. Nem létezik hibázás, ha valamit más színnel csináltál, mert neked úgy tetszik, senki sem fogja észrevenni.
Csoportosítás témák szerint
Vannak kisebb, nagyobb képek és vannak olyanok, melyekhez kevesebb szín szükséges. Először választhatsz egyszerűbb és kisebb képet, és ha azzal meg vagy elégedve, jöhet a következő.
Az Alkoss Otthon kreatív áruház témák szerint csoportosítja a képeket azért, hogy könnyebben és gyorsabban el tudj igazodni a rengeteg varázslatos remekmű között. Vannak állatos, tájképes, mesés, filmes, de akár csillagjegyes képeket magukba foglaló kategóriák is.
Amennyiben nem találod kedvenc témádat vagy alkotásodat, keresd meg a cég munkatársait, biztosan segíteni fognak, hogy megoldást találjanak az igényeidre. Ha bejött neked a számfestő képek készítése, akkor próbáld ki a webáruház további technikáit, ismerd meg a gyémántszemes kirakókészletek rabul ejtő világát!
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?