Hosszú távú életbiztosítási megtakarítással az anyagi biztonság is elérhető
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA mai világban egyre nagyobb hangsúly helyeződik pénzügyeink tudatos kezelésére.
Emiatt aztán szerencsés, ha tisztában vagyunk azzal, hogy hosszú távú életbiztosítási megtakarítással könnyedén megteremthetjük az anyagi biztonságunkat. Ez a kockázatviselési forma legtöbbünk számára még mindig egyet jelent a balesetek, komolyabb kórházi beavatkozások, illetve a halálesetek kapcsán történő kifizetéssel, ám valójában ennél sokkal több lehetőséget rejt magában.

A megtakarítási elemmel rendelkező konstrukciók esetében ugyanis a befizetéseink egy része fedezi a biztosítást, illetve a felmerülő költségeket, míg egy jelentős hányada befektetésre kerül. A várható hozam nagyban függ attól, mekkora rizikót vállalunk, ám ha a biztosra törekszünk, akkor arra is van lehetőségünk, hogy ennek eldöntését a társaságra bízzuk.
A döntést semmiképp se kapkodjuk el, tájékozódjunk alaposan a legapróbb részletekről is, ami pedig talán még ennél is fontosabb, tűzzünk ki magunk elé célokat és aszerint határozzunk. Ezeknek a szolgáltatásoknak az egyik legnagyobb előnye ugyanis pontosan a komplexitásukban rejlik. Egyszerre kínálnak életbiztosítást, amire gyakorlatilag élethelyzettől függetlenül mindenkinek szüksége van, ugyanakkor kiváló lehetőség arra is, hogy nagyobb tartalékot képezhessünk.
Amennyiben külön-külön kellene ezekkel foglalkozni, akkor fennállna annak a veszélye, miszerint csak az egyikre fordítanánk figyelmet, így azonban egy olyan megoldást kapunk, amivel egyszerre két problémát is orvosolhatunk. Mindazonáltal a hosszú távú elégedettségünk érdekében roppant lényeges a megfelelő kalkuláció előzetes elvégzése.
Mivelhogy igazán jelentős megtakarítás csak akkor érhető el, ha nagy távlatokban gondolkodunk, ezért úgy kell meghatároznunk a havi befizetés mértékét, hogy az akkor se okozzon problémát, amikor kevésbé előnyös az anyagi helyzetünk. Emiatt érdemes inkább egy kicsit alábecsülni a teljesítőképességünket, hiszen ha menet közben kell felmondanunk a szerződést, azzal sokkal többet veszíthetünk.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?