HR, PR, CSR metszéspontjában a "civil" szolgáltatások
Csaknem kétmillió forint értékű üzlet kötetett és kilenc "civil" szolgáltatás talált gazdára a tavaly novemberi Civil Liciten. A fenntarthatósági árverés modellje szerint a cégek a támogatásért értéket kapnak cserébe. Kíváncsiak voltunk, hogyan hasznosították a megvásárolt szolgáltatásokat és hogyan tudnak együttműködni a civilekkel. Az IFUA és a Nextent például továbbadták a szolgáltatásokat, így kétszer hasznosult a támogatásra szánt pénz.
Ezen üzletek megkötésével tehát mindkét fél jól jár. Egyrészt valami jó ügy (pl. esélyegyenlőség, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság) érdekében szövetkeznek, kifejezik a környezet illetve egymás iránt érzett felelősségüket. Másrészt a licitálók beépítik a megvásárolt szolgáltatásokat mindennapi gyakorlatukba, vagy - miként a Nextent és az IFUA is tette - munkavállalóik mellett, partnereiket is meglepik érzékenyítő képzésekkel, programokkal, így biztosítva, hogy azok garantáltan jó helyre kerüljenek és minél több emberhez eljussanak.
Vállalati tapasztalatok - IFUA
Két évvel ezelőtt licitált először a fenntarthatósági árverésen az IFUA Horváth & Partners Kft. - Megkerestek minket a szervezők, s jó ötletnek találtuk a részvételt. Úgy gondoltuk, hogy az elnyert szolgáltatásokat felajánljuk egy olyan közintézménynek, amelyikkel kapcsolatban állunk, és ezzel "multiplikátor" hatást érünk el. Egyszerre segítjük az IFUA támogatását elnyerő civil szervezetet és azt az intézményt, amelynek felajánljuk a szolgáltatásokat - magyarázza Zábrák Izabella, az IFUA partnerkapcsolati vezetője.
A szolgáltatások kiválasztásánál az elsődleges szempontjuk az esélyegyenlőség megvalósulásának segítése volt, azon belül is a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásának növelése, a munkaerőpiac fejlesztése. - Véleményünk szerint ez hazánk egyik legégetőbb társadalmi problémája - mondja Zábrák Izabella. A cég négy szolgáltatást vásárolt a Civil Liciten, amelyek közül kettőt a pályakezdő és a megváltozott munkaképességűek megsegítésére fókuszáló MIOK a Hátrányos Helyzetű Emberekért Alapítvány jegyez. Az egyik a "Termelőiskola - aki dolgozik, az tanul is" nevű program, a másik pedig egy falfirka eltávolító képzés.
Az IFUA licitált a legtöbbet az Artemisszió Alapítvány "Alkalmazkodás és együttműködés multikulturális környezetben" interkulturális kompetenciatréningjére is. - Az Oroszlányi Önkormányzatnál landoló projekt kulturálisan vegyes munkacsoportok, valamint a kulturálisan sokféle ügyfélkörrel rendelkező kapcsolattartók és ügyintézők számára ad segítséget - jegyezte meg Zábrák Izabella. Megvették továbbá a gyermekeket segítő közhasznú egyesület Faág Baráti Kör "Zöld sziget - önkéntes programját" is.
A Nextent egyfajta küldetéstudattól vezérelve döntött a részvétel mellett - támogatóként és licitálóként egyaránt. - A saját területünkön piacvezető vállalatként úgy gondoljuk, van felelősségünk abban, hogy a szélesebb értelemben vett környezetünk érdekében is tevékenykedjünk. Ezen túlmenően rendkívül fontosnak tartjuk belső környezetünket, azaz a saját kollégáinkat is, akik felé szintén nagyon fontos üzeneteket hordoz magában a Civil Liciten való részvétel és az ez irányú maximális elkötelezettség - tudtuk meg Aszalós Kingától.
A novemberi licitre már konkrét elképzelésekkel érkeztek, és igyekeztek olyan szolgáltatásokat kiválasztani, amelyekről úgy gondolták, hogy a nagy ügyfélforgalmat bonyolító partner cégek hasznosnak, érdekesnek találják, hiszen már akkor megfogalmazódott bennük a vágy a megvásárolt szolgáltatások partnereiknek történő felajánlására. A megvásárolt négy programból három erre a sorsa jutott. - Az egyik telekommunikációs partnerünket a Szempont Alapítvány látássérült ügyfelek professzionális kezelését elősegítő projektjével leptük meg karácsonykor. A menedzsment nagyon hasznosnak találta - meséli Aszalós Kinga.
A Szadai Meseház Kulturális Alapítvány szolgáltatását pedig egy olyan iskolának ajánlják fel, ahol zömében hátrányos helyzetű gyerekek tanulnak. A felnőttek egy önkéntes képzésen vehetnek majd részt és a tavaszi szünetben egy környezet- és természetvédelmi táborba mehetnek általános iskolás gyermekeikkel együtt. A napokban körvonalazódik, hogy melyik cég mélyedhet el a fogyasztóvédelmi ismeretekben és vehet részt az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület felkészítésében, jogi tanácsadásában, az viszont már biztos, hogy a Nextent saját dolgozóinak a Salva Vita Alapítvány önkéntes programját adják. - Ez egy három alkalmas színházi látogatást takar, ahol értelmi sérült emberekkel együtt veszünk részt márciusban és áprilisban. Ez nagy érdeklődésre számot tartó program a vállalat életében, amely elősegíti az attitűdváltást és tudatformálást, nyitott gondolkodásmód kialakítását - mondja a Nextent munkatársa.
Tanácsok a civilekkel való együttműködéshez
A Civil Licit egyik nagy erőssége, hogy megteremti a lehetőséget a két szektor megismerkedésére, hiszen más célok, más gondolkodásmód, idegen nyelvezet jellemzi a civil és a profitérdekelt szektort. - Természetesen érezhető a két szféra közti különbség, ugyanakkor egyértelmű, hogy a Civil Licithez hasonló közös platformok nagy segítséget tudnak nyújtani egymás megértésében, a közös halmaz megtalálásában - emeli ki Aszalós Kinga. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a Nextent munkatársai a különbözőségek ellenére is kiválóan együtt tudnak dolgozni a civilekkel és a közös nyelvet is megtalálták, csakúgy, mint az IFUA, amely az általa alapított, civil szervezeteknek ingyen menedzsment tanácsadást nyújtó IFUA Nonprofit Partner Közhasznú Nonprofit Kft. révén folyamatosan együttműködik a civilekkel.
A jó együttműködés a nyitott, minden újra fogékony civileknek köszönhető - mondja Zábrák Izabella. - Meg akarják érteni, hogy az egyes vezetési tanácsok mögött mi húzódik meg, mi minek az oka. A civilek hálásak azért, ha valaki az üzleti szférából segíteni szeretne nekik, akár pénzzel, akár tudással, és ez számunkra örömtelivé teszi az együttműködést - húzza alá a vezetési tanácsadó cég partnerkapcsolati vezetője. Az informatikai cég munkatársa szerint a másságra, motivációra, működésre, valamint a kommunikációs különbségekre érdemes odafigyelni a civilekkel való együttműködés során.
Sok hasznot hoz a Civil Licit
Természetesen a sokat emlegetett versenyelőny sem utolsó szempont, amikor egy vállalat a Civil Liciten való részvétel mellett dönt. Az IFUA dolgozói elkötelezettséget, alázatot, toleranciát, kitartást, és profizmust tanultak a civilektől. - A MIOK például hihetetlenül profi módon foglalkozott a hátrányos helyzetű emberekkel - emeli ki Zábrák Izabella. A tolerancia azért is nagyon fontos, mert a globalizáció miatt egyre fontosabb üzleti érdeke a vállalatoknak, hogy a dolgozók korra, nemre, nemzetiségre és minden más különbözőségre való tekintet nélkül jól tudjanak együttműködni, és ehhez a civileknél vannak a jó minták. Ugyanakkor a cégek például vállalatvezetési és IT-s ismereteket adhatnak át a civileknek. A civilek elsősorban humán, például pedagógiai, oktatási ismereteket közvetíthetnek - emelte ki a tapasztalatcsere, módszertan-átadás fontosságát Zábrák Izabella.
Bár a Nextent elsősorban a társadalmi hasznosságra, valamint a belső kommunikációra fektette a hangsúlyt, elismerik, hogy hisznek a cég teljesítményére gyakorolt pozitív hatásában. A fenntarthatósági árverés által nyert versenyelőnyt tehát a Nextent sem vitatja, amelyre kiváló példa a Szempont Alapítvány egy telekommunikációs cégnél landolt szolgáltatása. - Kevés helyen figyelnek oda erre a hátrányos helyzetű csoportra, ezért biztosan versenyelőnyhöz fognak jutni iparágukban - mondja a projektvezető.
Ami még fejlesztésre szorul
Az örömbe némi üröm is vegyül, a rengeteg pozitív tapasztalat mellett ugyanis a Civil Licittel kapcsolatban egy-két kritika is megfogalmazódott. - A tavalyi Civli Licit szervezése tökéletes volt, de sajnos a válság nagyon éreztette a hatását. Sokan még nem voltak tisztában a rendelkezésre álló büdzséjükkel, illetve a tervezetthez képest jelentősen csökkentek a pénzügyi lehetőségeik. Ezen sajnos a szervezők nem tudnak változtatni, de bízom benne, hogy idén több cégnek lesz lehetősége az aktív részvételre - mondja Aszalós Kinga. Miként Bodroghelyi Csaba, a Követ Egyesület ügyvezetője, úgy Zábrák Izabella is a szolgáltatási palettát szélesítené ki, és a Nextenthez hasonlóan ő is kevesellte a licitálók számát, emellett üdvözölné a felkínált szolgáltatások előminősítését is.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
A fiatalok nem tűrik, hogy a kollégák lenézzék őket vagy a vezető tiszteletlen legyen velük, ahogy azt sem, ha úgy érzik a munkahely kihasználja... Teljes cikk
Már többen dolgoznak a B+N Referencia Zrt-nél mint a Sparnál. A One Magyarországnak (korábban Vodafone) tavaly decemberről idén januárra több mint... Teljes cikk
Az év eleji nyilatkozatok, járulékigazolások és különféle adminisztratív munkaügyi teendők végeztével azoknál a munkáltatóknál, ahol... Teljes cikk
- Miért csökkent az ellátásom, ha az állapotom romlott? 2 hónapja
- Ennyi nagyvállalat készített tavaly fenntarthatósági jelentést 5 hónapja
- Nem kapnak állami támogatást a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására Csepelen 5 hónapja
- Megváltozott munkaképességű munkavállalók a Viapannál: érték és elkötelezettség 6 hónapja
- Látás problémával lehet fogyatékossági ellátást kapni? 7 hónapja
- Miért nem jár a megváltozott munkaképességű munkavállalóknak munkaközi szünet? 7 hónapja
- Milyen betegségekre érdemes elindítani a leszázalékolást? 7 hónapja
- Kerítésfestés helyett szakmai önkéntesség - így lehet tenni egy jobb világért 7 hónapja
- Ez a cég egy év alatt megduplázta megváltozott munkaképességű munkavállalóinak számát 7 hónapja
- Elküldhetnek nyugdíj előtt, mert rossz lett a szemem? 9 hónapja
- Tavaly közel 79 ezer megváltozott munkaképességű munkavállaló foglalkoztatása helyett fizették be a cégek a rehabilitációs hozzájárulást - interjú az euChance Programról 9 hónapja