kapubanner for mobile

Hűségesek hivatásukhoz a pénzügyesek

Ugyan számos pénzügyi botrány lát napvilágot időről időre, a szektorban dolgozóknál a legkisebb az esélye, hogy valaki új hivatást választana nyugdíjazása előtt.

Négy megkérdezettből három dolgozó nyugdíjazásáig a pénzügyi, könyvelői szektorban kíván tevékenykedni, derül ki a Robert Half Finance & Accounting brit cég legfrissebb elemzéséből. A mintegy 2000 pénzügyi területen dolgozó válaszadó jóval lojálisabb, mint más ágazatok munkavállalói. Mintegy 51 százalékuk már legalább négy éve kitart vállalata mellett, míg 31 százalékuk hat éve nem váltott munkahelyet.

Kétharmaduk személyesen is érintettnek tartja magát a vállalat jövőbeli terveit illetően, s 74 százalékuk barátainak, ismerőseinek is szívesen ajánlja munkahelyét. A kutatásból az is kiderül, hogy jóval inkább érdekli a pénz világában dolgozókat a személyes előrelépés lehetősége, mint a zsírosabb fizetésé.

Az új vállalatot keresők 32 százaléka karrierépítési céllal keres új helyet, s csak második helyen áll (24 százalék) a magasabb bér. Azok aránya, akik a munka és szabadidő egészségesebb egyensúlya miatt váltanak, nem éri el a 25 százalékot sem. Mivel világszerte megnőtt az ágazatban tevékenykedők iránti kereslet, az eredményeket érdemes a cégeknek szem előtt tartaniuk, ha minél tovább szeretnék megtartani a legjobbakat.


  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek