Így segítenék a 45 év feletti munkavállalókat
Képzésekkel kellene segíteni a 45 év feletti álláskeresők munkaerőpiaci elhelyezkedését, hiszen ennek a korosztálynak a foglalkoztatása megoldást jelenthetne a munkaerőhiányra is a Restart-Up közösségi projekt szerint - írja az MTI.
A munkaadói oldallal készített felmérés arra mutatott rá, hogy valóban hajlamosak a nyugdíjhoz közeli, de már 45-50 éves jelentkezőket is kritikusan kezelni a vállalati felvételiztetők. Ugyanakkor több mint 90 százaléka a HR-es válaszadóknak úgy nyilatkozott, hogy örömmel venne egy olyan kezdeményezést, amely az idősebbek álláskeresési nehézségeinek leküzdésében segít.
A 45 év felettiek hátrányos megkülönböztetését a HR-esek a vállalat vezetésének elvárásaival, a generációs különbségekkel, illetve a korosztályra jellemző digitális lemaradással indokolták.
Pethő Anikó, a Restart-Up alapító tagja az MTI érdeklődésére közölte: a középkorú álláskeresők szerint munkaerőpiaci sikertelenségük az életkorukkal, a vélt magas fizetési elvárásaikkal, feltételezett szakmai lemaradásukkal magyarázható, valamint azzal, hogy nem tudják megértetni magukat a fiatalabb HR-sekkel.
Arról is beszámolt, hogy a felmérések tapasztalatai alapján alkották meg a megoldási javaslatcsomagjukat, amelyben egyebek mellett szerepel a fiatal vezetők felkészítése arra, hogyan dolgozzanak együtt középkorú kollégáikkal, a cégek segítése abban, hogyan szólítsák meg a középkorú álláskeresőket, és motivációs eszközöket is javasolnak az idősebb munkavállaló megtartásához.
Szólt arról is, hogy a jelenség nem magyar specialitás, világszinten is egyre több figyelmet fordítanak rá. Ezt mutatja az is, hogy az ENSZ illetékes szervezete, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) október 7-ét jelölte meg a Tisztességes Munka Világnapjának, amikor egyebek mellett a nők és a férfiak közötti bérkülönbségek leküzdésére, valamint a középkorúak munkában maradási és újra elhelyezkedési kihívásaira hívják fel a figyelmet.
A Restart-Up közösségi program azért jött létre, hogy a 45 év feletti aktív munkavállaló értelmiségiek álláskeresését támogassa munkaerőpiac-specifikus ismeretekkel, kapcsolatrendszerrel és fejlesztő programokkal. A program célja továbbá a vállalkozások és szervezetek számára megoldást kínálni a felmerülő munkaerőhiány hatékony, tartós és megbízható kezelésére - olvasható a restart-up.hu honlapon.
A Restart-Up a munkaadói sztereotípiák leküzdésére, és a munkavállalói oldal felkészültségének erősítésére törekszik, mert miközben a kormány célul tűzte ki, hogy 2020-ig 5 százalékkal növelje a közép- és időskorúak foglalkoztatottságát az álláskeresők azt tapasztalják, hogy nem lett könnyebb az idősekkel szembeni előítéletek leküzdése az álláskeresésben.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Öt százalékon stagnált az általános munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban februárban, ami... Teljes cikk
Nem javul a hatékonyság viszont tovább csökkent a munkahelyi elköteleződés. Mindössze a munkavállalók ötöde elkötelezett világszerte, és bár a... Teljes cikk
Váratlan kiadás, betegség, elemi kár, hirtelen megnövekedett gyógyszerköltség - ezek azok az élethelyzetek, amelyekre a rendkívüli települési... Teljes cikk
- Itt egy új munkakör, amiben rekord összeget kereshetsz 3 napja
- Tyúk vagy tojás? Az MI-szakadék, amiért a HR nagy árat fizethet. 5 napja
- Elfáradt a HR a tűzoltásban? Így szabadulhat fel a coachinggal! 5 napja
- Nyelvtanulás AI-val: négy tévhit 6 napja
- A szingapúri dolgozók kevesebb mint kétharmada boldog: ezek a fő okok 7 napja
- Homokra épült reformok és a lobbitevékenység csapdája – munkajog 2026 1 hete
- Több mint hatezren jelentkeztek rövidített tanári mesterképzésekre 1 hete
- Miért buknak meg az AI felkészítő képzések? 1 hete
- A mesterséges intelligencia hatása a vállalkozásokra: előnyök és buktatók 1 hete
- Túl sokat adunk? A meglepő igazság az alkalmazotti élmény mögött 1 hete
- Rejtett csapdák a külföldi munkavállalóknál: sok cég már belefutott 1 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?