Az átlagbér négyszer több, a cég neve kevésbé számít - meghökkentő tények az álláspiac elmúlt 18 évéből
Az átlagbér négyszeresére nőtt Magyarországon 2007 óta, a szakképzettek garantált bérminimuma pedig közel ötszörösére emelkedett. Drágult közben az élet is: 250 forintról 400 forintra emelkedett az euró ára. Idén 18 éves a HVG Állásbörze, a szervezők pedig megvizsgálták, hogy mi változott egy generáció felnőtté válása óta a hazai munkaerőpiacon.
Sokat változott a munkaerőpiac azóta, hogy felnőtt egy új generáció. 2007-ben, az első rendezvény évében a szakképzetteknek fizetett garantált bérminimum 72 050 forint volt, idén 348 800 forint. Az átlagbéren foglalkoztatottak akkor 185 017 forintot kerestek, idén 727 700 forintot. A munkanélküliségi ráta 2007-ben 7,5 százalékot tett ki, a legfrissebb adat 4,4 százalék. Más a gazdasági környezet is: egy euróért akkor 250 forintot kellett fizetni, most nagyjából 400 forintot.
Érdekes adat, hogy míg 18 éve a frissdiplomás informatikusoknak bruttó 270 000 forintos fizetést kínáltak a cégek, most egy pályakezdő Java fejlesztő medián alapbére közel bruttó 1 millió forint a Hays Salary Guide adatai szerint.
Egy friss felmérés szerint a vállalkozások egyik legnagyobb problémája a szakemberhiány, nem csoda, hogy 2025-ben a legnagyobb harc magáért a munkavállalóért folyik.
A cégek már nemcsak a huszonéves pályakezdőket keresik, hanem a 30-as, 40-es korosztály tagjait is, hiszen komoly hiány mutatkozik tapasztalt munkaerőből.
Változott a munkavállalók hozzáállása is: a 16-29 éves korosztályt nem a cég neve érdekli, hanem maga a feladat, a fejlődési lehetőségek és a munka-magánélet egyensúlya a fontos a számukra. A szellemi foglalkoztatottak körében elvárás a heti minimum 1-2 nap home office is - amelyik cég ebben rugalmatlan, erős szakemberektől eshet el.
„A Z-generáció nagyon tudatos az álláskeresés tekintetében. Tudják, mit szeretnének, konkrét kérdéseik vannak a cégekhez.
Míg 18 éve a bérkérdés csak a tárgyalás végén került elő, mára a fizetés nem tabutéma.
Sok cég maga hozza nyilvánosságra a juttatásait, az álláskeresők is hozzáférnek a kalkulátorokhoz, összehasonlító adatokhoz. Emellett ez a generáció a közösségi médiában hozzászokott a gyors visszajelzésekhez, őket nem lehet egy hétig válasz nélkül hagyni” - mondta el Sélei Annamária, a HVG HR-vezetője.
„Lényeges megjegyezni, hogy az elmúlt közel két évtizedben kinőtt egy új iparág Magyarországon. 2007-ben alig tíz shared service center, vagyis üzleti szolgáltatóközpont volt Magyarországon, ma már legalább kétszáz. Ezek több, mint 100 ezer, nyelveket jól beszélő fiatalnak adnak munkát” - tette hozzá Sélei Annamária.
A legkeresettebb szakmák köre változatlan 2007 óta: a mérnökök, informatikusok és a gazdasági végzettségűek a legkapósabbak.
A 2025-ös HVG Állásbörze hibrid lesz, az első két napon, április 9-10-én személyesen találkozhatnak az érdeklődők és a munkáltatók a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, a rendezvény mindhárom napján pedig online is zajlik az esemény.
kép: freepik
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az utazási költségtérítés minden munkáltatót és munkavállalót érintő, de sokszor félreértett terület. Ki jogosult rá? Mennyit kell fizetni... Teljes cikk
Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős... Teljes cikk
Számos személyi jövedelemadó kedvezményt érvényesíthetünk, ha elég figyelmesek vagyunk. Ráadásul 2025-ben és 2026-ban is több szja-kedvezmény... Teljes cikk
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 2 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 4 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 3 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?