kapubanner for mobile

Indul a MOL nőknek szóló nemzetközi ösztöndíjprogramja

Megnyílt a jelentkezés a MOL-csoport ösztöndíj programjára: a vállalat olyan tehetséges fiatal nők jelentkezését várja, akik műszaki, természettudományos, illetve technológiai egyetemi képzésekre járnak, és az energiaiparban képzelik el a jövőjüket.

Az immár 4 éves ösztöndíjprogram idén Magyarországon, Szlovákiában, Horvátországban, Pakisztánban, Csehországban, Lengyelországban és Ausztriában indul el.

A vállalat 3000 eurós ösztöndíjjal támogatja a három legtehetségesebb pályázót, akiknek arra is lehetőséget biztosít, hogy karrierjüket a régió egyik legnagyobb energetikai vállalatánál kezdjék el.

Magyarországon 13 egyetem hallgatóinak jelentkezését várják.

A résztvevők közelebbről megismerkedhetnek az energiaiparral, és egy online verseny keretében mutathatják meg a tehetségüket. A szakmai zsűri által kiválasztott 3 nyertes pályázót pedig 3000 eurós ösztöndíjjal jutalmazza a MOL-csoport. A díjazottak meglátogathatják a vállalat telephelyeit és állásajánlatot is kapnak, hogy még több tapasztalatot szerezhessenek és elindíthassák karrierjüket a régió egyik legnagyobb energiaipari cégénél.

„Growww programunk keretében évente 100 frissdiplomás kapcsolódhat be a vállalat vérkeringésébe, és ebben a pandémiás helyzet sem jelent akadályt. Idén 14 év után először online eseménnyel köszöntöttük a Growww 2020-as évfolyamát, most pedig elindítjuk a Growww Female Engineers Scholarship Programme-ot is, amellyel azokat az egyetemistákat támogatjuk, akik nőként szeretnének érvényesülni egy jelenleg férfiak által dominált iparágban” - mondta Zdravka Demeter Bubalo, a MOL-csoport HR vezetője.

Az ösztöndíjprogramra, amelyre 2020. december 15-ig lehet jelentkezni, olyan magyar, szlovák, horvát, lengyel, osztrák, cseh és pakisztáni egyetemek nappali tagozatos női hallgatóit várják, akik jelenleg valamilyen természettudományos, műszaki, mérnöki vagy technológiai területen tanulnak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek