kapubanner for mobile

Információs kampány indul diákmunkásoknak

A diákmunkavállalók tájékoztatása, illetve a diákok munkajogi problémáinak megoldása érdekében együttműködési megállapodást kötött a JOGpontok jogsegélyhálózat és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) - írja az MTI.

images

images

zabó Imre Szilárd, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) titkárságvezetője, munkajogász elmondta: a JOGpontok és a HÖOK közötti együttműködés részeként a diákoknak információs kampányt indítanak, amelyben bemutatják a munkavállalás lépéseit, az egyes foglalkoztatási formákhoz tartozó szerződéseket, illetve azt, hogy a diákok milyen bérezésre számíthatnak.

Közölte, a HÖOK az együttműködésben vállalta, hogy a munkaerőpiaci problémával küzdő diákokat a JOGpontokhoz irányítja, ahol a felnőtt munkavállalókhoz hasonlóan ingyenes jogi segítséget vehetnek igénybe.

A munkajogász kérdésre válaszolva elmondta: a diákokat érintő munkaügyi problémák sokszor tudatlanságból fakadnak, és jellemzően a kisebb cégeknél fordulnak elő. Példaként a diákok nem megfelelő bejelentését, illetve a törvényes munkaidő be nem tartását említette. A problémák elkerülése érdekében javasolta, hogy a diákok ellenőrizzék ügyfélkapu segítségével, hogy munkaadójuk teljesítette-e bejelentési kötelezettségét.

Magyarországon évente 200 ezer fiatal, köztük 100 ezer felsőoktatásban résztvevő hallgató vállal munkát diákként. A diákok többsége a nyári időszakban tesz szert az első munkaerőpiaci tapasztalatokra, ezért szükség van megfelelő felkészítésükre - mondta Gulyás Tibor, a HÖOK elnöke. Elmondása szerint a HÖOK a felsőoktatási hallgatók mellett a középiskolásokra is nagy figyelmet fordít, hiszen Magyarországon már a 16. életév betöltése után lehet diákmunkát vállalni. A szervezet tájékoztató anyagaiban elsősorban az iskolaszövetkezetek működésére helyezi a hangsúlyt, valamint a különféle szövetkezeteket bemutató honlappal segíti a fiatalok munkába állását.

Komoróczki István, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP) főtitkára arról beszélt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján évente összesen mintegy 20 milliárd forintot keresnek a diákmunkavállalók. A főtitkár szerint a munkaerőhiány miatt főként a turisztikailag frekventált övezetekben működő kereskedelmi, illetve vendéglátóipari egységekben van szükség a diák munkavállalókra.

Komoróczki István az együttműködés pozitívumát abban látta, hogy ezáltal a munkát vállaló tanulók jelezhetik, ha bármiben sérültek jogaik, így a hibákat az érintett szervezetek ki tudják javítani.

A JOGpontok jogsegély hálózatot konzorciumi formában működteti a MOSZ, az ÁFEOSZ-Coop Szövetség, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Magyar Iparszövetség, az Ipartestületek Országos Szövetsége és a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége. A JOGpontok 2016-ban kezdték meg működésüket. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében európai uniós forrásból finanszírozott projekt 2019 nyarán zárul le - ismertette a MOSZ munkajogásza.

MTI
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek