Ingyenes informatikai képzéseket és állást is kínálnak az ukrajnai menekülteknek
A PROGmasters programozóiskola és IT képzési központ ingyenes informatikai képzéseket indít az Ukrajnából Magyarországra érkező menekültek számára, akik legkésőbb 2022 végéig szoftverfejlesztő, manuális tesztelő vagy alkalmazás-üzemeltető képesítést szerezhetnek, akár IT-előképzettség nélkül is.
A 2-6 hónapig tartó, online és személyesen is elvégezhető képzések résztvevői – a választott képzéstől függően – akár már az idei év második felében munkába állhatnak a PROGmasters több mint 80 partnercégénél, minimum bruttó 400 ezer forintos (azaz körülbelül ezer eurós) kezdő fizetésért. Az érdeklődők április 15-ig adhatják le előjelentkezésüket, a felvételit követően pedig összesen 20 fő kezdheti meg a tanulmányait.
„Tavaly 257-en végezték el a 900 ezer-2,25 millió forint értékű képzéseinket, így a húsz fő ingyenes részvételének biztosítása jelentős vállalás számunkra. Az Ukrajnából menekülők jelentős része számára nem vágy a karrierváltás, hanem kényszer. Bízunk benne, hogy tanfolyamaink révén hozzájárulhatunk ahhoz, hogy megteremtsék egy biztonságos és méltó élet feltételeit” - mondta Filep Szabolcs, a PROGmasters társalapítója és társügyvezetője.
Mivel a képzések magyar nyelvűek, a sikeres felvételihez magyar nyelvtudás szükséges, emellett a középszintű angol vagy német nyelvismeret is elvárt.
A manuális tesztelő és az alkalmazás-üzemeltető képzések teljesítéséhez elegendőek a felhasználói szintű informatikai ismeretek is, a szoftverfejlesztő képzéshez azonban nélkülözhetetlenek a Java programozási alapismeretek, ugyanakkor ezek elsajátításához is biztosít ingyenes felkészítő anyagot a PROGmasters.
Az online és személyesen is elvégezhető képzésekre április 15-ig adhatják le előjelentkezésüket az ukrajnai állandó lakóhellyel rendelkező ukrán, vagy magyar-ukrán kettős állampolgárok, akiknek igény esetén a képzés idejére laptopot is díjmentesen ad az iskola.
A végzettek számára álláslehetőséget is kínál a PROGmasters, amely a jelentkezők közül online kompetencia-tesztekkel, nyelvi szintfelmérővel, egy HR interjú és egy Assessment Center – valamint a szoftverfejlesztő képzés esetében egy Java programozási szakmai felvételi – segítségével választja ki a résztvevőket.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Mi is az ATS? Az Applicant Tracking System betűszava, toborzást támogató szoftverrendszer. Kezeli, szűri a pályázókat, automatizálja a kiválasztás... Teljes cikk
Március 4-én nyitotta meg kapuit a budapesti BOK Csarnokban Jobverse Állásbörze, és ma estig látogatható. Több ezer álláskereső, mintegy száz... Teljes cikk
Havi közel 6 800 eurós kezdőfizetéssel és hosszú távú, stabil karrierrel hirdetett meg új felvételi pályázatot az uniós intézményrendszer. A... Teljes cikk
- Március 31-től életbe lép az új felnőttképzési szabályozás: Igen-Yes-Ja 1 hete
- Ez alapján választanak szakmát a magyar fiatalok 1 hete
- Az AI nem csak eszköz, hanem tudatos stratégia 2 hete
- Felmérés: a dolgozók szerint az AI több kárt okoz, mint hasznot 2 hete
- Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Nyelvoktatás, te drága!? 1 hónapja
- AI eszközök a vállalati nyelvtanulásban: versenytársak vagy szövetségesek? 1 hónapja
- Ennél a cégnél a HR-es, a jogász és a pénzügyes is AI-fejlesztő - ez a jövő? 1 hónapja
- Durvább, mint hittük: ennyit keres valójában egy magyar rendőr 2026-ban 1 hónapja
- Ha magaddal nem vagy tisztában, minek irányítanál másokat? Önismeret és a vezetői szerep 1 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?