kapubanner for mobile
Szerző: HR Portal
Megjelent: 12 hónapja

Itt van 33 megbízható munkaadó: eredményt hirdetett a német-magyar kamara

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) éves taggyűlésén 33 tagvállalat vehette át a „Megbízható Munkaadó 2023/24“ címet. A díjjal olyan vállalatokat jutalmaznak, amelyek példaértékű és megbízható módon gondoskodnak munkatársaik munka- és életkörülményeiről. A kitüntető okleveleket Sávos András a DUIHK elnöke és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter adták át. A zsűriben helyet kapott kollégánk, Karácsony Zoltán is.

Megbízható munkaadó 2023-2024 díjátadó nyertesek listája-

Sávos András, a DUIHK elnöke emlékeztetett, hogy a 2017-ben életre hívott kezdeményezés célja, hogy felhívja a cégek figyelmét a munkavállaló-barát környezet fontosságára, és a munkahelyi feltételek folyamatos javítására ösztönözze a vállalatokat. Ugyanakkor az ezt szolgáló intézkedések és megoldások növelik a résztvevő vállalatok vonzerejét is a potenciális munkavállalók irányába, más szóval a cég „employer branding”-jét. Ezért nagyon komplex kritériumrendszernek kell megfelelni annak, aki két évre megkapja a címviselés jogát.

Dr. Vörös Ágnes, a BASF HR vezetője, a zsűri elnöke, a díjátadás keretében kiemelte: „Ahogy a munkaerőpiac is fejlődik, úgy a zsűri is folyamatosan fejleszti a kérdőívet olyan új és kurrens témákkal, mint a reziliencia, a rugalmas munkavégzési formák, a munkavállalói érdekképviselet és a diverzitás és inklúzió.”

Juttatásoktól a karrierlehetőségekig

Vörös kiemelt néhány jó gyakorlatot is: „A nyertes cégek mindegyike evidensnek veszi már az aktív munkavállalói részvételt a munkavállalókat érintő témákban, és rendszeresen konzultál a képviselőikkel. A cégek aktívan támogatják a sportot és az egészségmegőrzést, nemcsak a fizikai, hanem a mentális egészségmegőrzésére is figyelve. Továbbá erősítenek az utánpótlás kinevelése terén is: fiatalokat emelnek be a csapatba, együttműködnek az iskolákkal, egyetemekkel, ami kiemelten fontos a mostani munkaerőpiaci helyzetben. Mindezek nagyon előremutató éspéldaértékű intézkedések.”

Az idei díjazottakat a DUIHK éves taggyűlésén jelentették be. A cím odaítélése pályázati úton történik, melynek során a résztvevő cégeknek egy részletes kritériumrendszer alapján kell ismertetniük gyakorlati megoldásait, vállalati irányelveit, úgy, mint javadalmazás, szociális-jóléti juttatások, egészség és munkakörülmények, képzés és továbbképzés, fejlődési és karrierlehetőségek. A szakmai zsűri értékelése alapján idén 33 vállalat benyújtott pályázatát bírálták el pozitívan, ezzel a következő két évben ők viselhetik a megtisztelő „Megbízható Munkaadó” címet. Nem véletlen, hogy a díj mindig csupán két évre szól, hiszen a cél az, hogy a vállalatok a fenntartható fejlődésre és a folyamatos törődésre legyenek ösztönözve a munkavállalók érdekében.

Az idei pályázaton a következő vállalatok nyerték el a DUIHK „Megbízható Munkaadó 2023/24” minősítést (ábécé-sorrendben):

» adesso orange Kft.
» ALDI Magyarország Élelmiszer Kereskedelmi Bt.
» Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem
» BASF Hungária Kft.
» Bayer Hungária Kft.
» BOS Automotive Products Magyarország Bt.
» Deutsche Telekom IT Solutions
» dm Kft.
» FESTO-AM Kft.
» Fressnapf International Business Services
» Gentherm Hungary Kft.
» Glaub Automation Kft
» Güntner-Tata Hűtőtechnika Kft.
» Jankovits Engineering Kft.
» Lidl Magyarország Bt.
» Linde Gáz Magyarország Zrt.
» Login Autonom Kft.
» Manz Hungary Gépgyártó Kft.
» Metalloglobus Fémöntő Kft.
» MEWA Textil-Service Kft.
» NEXON Kft.
» OBI Hungary Retail Kft.
» Óbuda-Újlak Zrt.
» Praktiker Kft.
» Randstad Hungary Kft.
» Siemens Mobility Kft.
» Siemens Zrt.
» SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa
» SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft.
» TRIGO C.E.E. Kft.
» TRUMPF Hungary Kft.
» VGD Hungary Kft.
» ZIEHL-ABEGG Motor-és Ventillátorgyártó Kft.

A szakmai zsűri tagjai (ábécé-sorrendben):

» BÁRDOSSY-BAGÓ Annamária, HR-igazgató OBO Bettermann Hungary Kft.
» BOROSNÉ HUBER Mária, ügyvezető, Német-Magyar Tudásközpont Kft. Budapest
» KARÁCSONY Zoltán, szakújságíró, a HR Portál szerkesztője,
» Dr. habil. SIMON Judit, Budapesti Corvinus Egyetem, a Marketing és Média Intézet vezetője,
Budapest
» Dr. VÖRÖS Ágnes, HR-igazgató, BASF, a zsűri szóvivője

A nyitóképen a díjazottak az ünnepélyes díjátadón május 4-én. Középen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mentális munkahelyi jóllétet támogató programokra vágynak a munkavállalók

Bár a magyarok többsége szerint fontos lenne a mentális egészséggel többet foglalkozni, hazánkban nem kap elég figyelmet a téma. Mekkora szerepet... Teljes cikk

Top Employers Hungary 2024: ők most Magyarország 10 legjobb munkáltatója az alkalmazottak véleménye alapján

A Munkahelyeink.hu nemzetközi karrier platform nyilvánosságra hozta a legkedveltebb munkaadók toplistáját. A Top Employers Hungary jelenleg az egyetlen... Teljes cikk

Ezek a cégek nyerték el a legjobb munkáltatói minősítést

16 vállalat kapta meg a Top Employer Magyarország 2024 minősítést a Top Employers Institute-tól. A felmérés hat HR területet fed le, köztük az... Teljes cikk