Itt vannak a SZÉP-kártyára vonatkozó új szabályok!
Az április 21-i Magyar Közlönyben számos olyan szabály jelent meg, ami újraírta a SZÉP-kártya felhasználásával kapcsolatos tudnivalókat. Fata László juttatási szakértő elemezte a részleteket.
A legújabb információk az április 21-i Magyar Közlönyben olvashatók, ezeket elemezte Fata László juttatási szakértő.
A Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira béren kívüli juttatásként adható éves keretösszeg 2020-ban:
a) szálláshely alszámlára legfeljebb évi 400 ezer forint,
b) vendéglátás alszámlára legfeljebb évi 265 ezer forint,
c) szabadidő alszámlára legfeljebb évi 135 ezer forint.
"Ezeket az összegeket más juttatóktól kapott juttatásokkal összeadva kell figyelembe venni" - hívja fel a figyelmet Fata László.
Efelett cafetériát továbbra is magasabb adóteherrel, egyes meghatározott juttatásként nyújthat a munkáltató.
Az éves arányosítandó rekreációs keretösszeg költségvetési szerveknél az eddigi 200 ezer forintról 2020-ra 400 ezer forintra emelkedik.
Más munkáltatóknál ez az éves összeg 450 ezer forint helyett 800 ezer forint lesz az idén.
Ehhez kapcsolódóan a juttatás adóterhei is csökkennek. Amennyiben a munkáltató a fenti kereteken belül 2020.04.22. és 2020.06.30. között nyújt Széchenyi Pihenő Kártya feltöltést, akkor ezután mindössze 15 százalék személyi jövedelemadót kell fizetnie.
2020.07.01-től az év végéig a személyi jövedelemadó mellett szociális hozzájárulási adóval is számolnia kell a munkáltatóknak a béren kívüli juttatásként adott SZÉP-kártya után, melynek mértéke a 2 százalékos csökkenést követően 15,5 százalék lesz.
Így a fenti kereteken belül adott feltöltés után fizetendő teljes közteher mértéke az év első hónapjaiban érvényes 32,5 százalék helyett július elejétől 30,5 százalék lesz- hívja fel a figyelmet Fata László.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Tréning Kerekasztal Konferencia 2026. Élménnyel eredmény! – Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek
Részletek
Jegyek
Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben találkozni az ügyfelekkel: a friss kormányrendelet jelentős adóterhet vesz le... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az elmúlt években a magasabb keretet adók aránya növekszik. Teljes cikk
2025. év végén az előző évhez képest kifejezetten kevés változás történt a kedvező adózású juttatásokhoz kapcsolódóan. Ez lehetőséget ad... Teljes cikk
- Egy fizetőkártya, amely a valódi céges közösségépítés eszköze 1 hónapja
- Megjelent a rendelet, eddig az összegig adómentesek az üzleti ebédek - mutatjuk a részleteket! 2 hónapja
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 3 hónapja
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hónapja
- Elhunyt Tarr Béla – egy rendkívüli alkotói pálya véget ért 3 hónapja
- Cafeteria 2026 4 hónapja
- Cafeteria kisokos 2026 4 hónapja
- Gyors, egyszerűen elérhető munkaerő: szerb munkavállalók a magyar munkaerőpiacon 5 hónapja
- Újra lehet SZÉP-kártyával hideg élelmiszert vásárolni 5 hónapja
- 2026: Évtizedes adóátalakítás indul – így változik a cégek és dolgozók adóterhe 5 hónapja
- Hatalmas könnyítés jön: ilyen élelmiszereket vehetünk újra SZÉP-kártyával 5 hónapja

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?