kapubanner for mobile

Járai volt minimálbéren bejelentve

Az elmúlt években egyetlen esetben fordult elő, hogy bankigazgató minimálbéren volt bejelentve: 1995-ben Járai Zsigmond a Magyar Hitel Bank vezérigazgatójaként vállalta az alacsony illetményt részvényopcióért cserébe – tudta meg a Népszava.

A Magyar Bankszövetség főtitkára, Nyers Rezső röviden nemmel reagált arra a kérdésre, hogy lehetséges-e, amit Mikola István, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje korábbi nyilatkozatában állított, miszerint „megnéztük az egészségbiztosításnak a befizetési listáját a napokban, és ott találtunk néhány milliárdos bankigazgatót minimálbéren bejelentkezve." A főtitkár kiemelte, hogy a bankszférában nem csalnak a társadalombiztosítási járulékkal; ebben egyetlen jó nevű nemzetközi szervezet sem vesz részt.

Az SZDSZ ügyvivője ugyanakkor az egészségügyi minisztertől és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatójától kérte annak kivizsgálását, honnan juthatott az idézett adatok birtokába Mikola István. Fodor Gábor szerint ezek az információk szigorú adatkezelési szabályok alá esnek, s nehezen tudja elképzelni, hogy létezik olyan jogszerű eljárás, mellyel a kormányfőhelyettes-jelölt ezekhez hozzáférhet. Hogy Mikola megnézte volna „az egészségbiztosításnak a befizetési listáját" az ráadásul kedden már kérdésessé vált, mivel a távirati iroda ezt firtató kérdésére sajtófőnöke, Csépe Krisztina azt mondta: a kormányfőhelyettes-jelölt „kiszivárgott információkra alapozta" kijelentését.

Korábban a lap már beszámolt arról, hogy kétséges, valójában hozzájuthatott-e egyáltalán Mikola István a nevezett adatokhoz, mivel az OEP-nél a befizetések nincsenek nyilvántartva, a járulékokat beszedő APEH szerint pedig hivatalosan nem kaphatóak meg ilyen adatok.
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek