Jobbik: ösztöndíjemelésre van szükség a felsőoktatásban
Dúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: 2007 óta nem emelkedtek az ösztöndíjak, és akkor is csak úgy vontak be forrást, hogy kevesebben fértek hozzá. A párt ösztöndíjemelést és átfogó kollégium-fejlesztést sürget a felsőoktatásban - írja az MTI.
Ez azt eredményezi, hogy van olyan orvosi egyetem, ahol 4,5-ös átlaggal mindössze 10 ezer forinthoz jut hozzá egy hallgató - tette hozzá.
Dúró Dóra szerint ez nem egy valós motivációs eszköz és az elvándorlás felé hat. A jobbikos politikus első lépésként a 2007-es reálérték visszaállítását szorgalmazta, továbbá - az eltérő intézményi gyakorlatok miatt - a rendszer átalakítását tartotta szükségesnek.
Kifejtette azt is, hogy megélhetési kényszerből egyre elterjedtebb, hogy a hallgatók munkát vállalnak tanulmányaik mellett, ez ugyanakkor azzal járhat, hogy a diploma megszerzése előtt abbahagyják az egyetemet.
A frakcióvezető-helyettes arról is beszélt, hogy a 44 ezer 400 állami fenntartású kollégiumi hely 85 százaléka nem felel meg a jogszabályban előírt minimumfeltételeknek, több mint felére pedig nem fordítottak forrást az elmúlt években. A kollégiumi normatíva 2006 óta változatlan, ez nyilvánvalóan nem elegendő - hangoztatta Dúró Dóra, aki a társadalmi mobilitás szempontjából is fontosnak tartja, hogy minél többen be tudják fejezni tanulmányaikat.
MTI

- 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek