Jöhet a béremelés a fiatalok szerint
A dolgozó fiatalok 69 százaléka számít kisebb vagy nagyobb fizetésemelésre - derül ki a K&H 2018 harmadik negyedéves ifjúsági indexéből. Az érintettek 43 százaléka saját bevallása szerint könnyen találna magának új munkát, ami rekordmagas érték a felmérés történetében.
Bár a teljes gazdaságban jelentős emelkedést mutatnak az átlagbérek, a 19-29 éves korosztály tagjai óvatosan közelítik meg ezt a kérdést a K&H ifjúsági indexe szerint, amely 2018 harmadik negyedében vizsgálta a fiatalok munkaerőpiaci kilátásait és bérekre vonatkozó várakozásait.
A fiatalok emelésre számítanak
A dolgozó fiatalok többsége - 69 százaléka - számított kisebb-nagyobb fizetésemelésre, de csak 17 százalékuk, azaz minden hatodik válaszadó, vár 2-3 százalékosnál jelentősebb emelkedést a havi fizetésében. A korábbi negyedévekben ennél többen számoltak komolyabb béremeléssel, arányuk akkor 20-22 százalék között mozgott. A munkahelyét a fiatalok többsége, 68 százaléka érezte stabilnak, a kisvárosban élőknek azonban csak az 56 százaléka volt ennyire optimista.
Ennek ellenére megbecsültnek mindössze 40 százalék érezte magát a munkahelyén, a keleti megyékben élőknél pedig még rosszabb a helyzet: itt mindössze a fiatalok 25 százaléka, azaz negyede nyilatkozott így. Fejlődési lehetőséget szintén kevesen, alig 23 százalék lát a jelenlegi munkahelyén.
Az állással rendelkező fiatalok 43 százaléka úgy véli, könnyen találna magának új állást, hasonlóan magas arányra a felmérés - 2012-es - kezdete óta nem volt példa. A részletes eredményekből azonban kiderül, hogy jelentős eltérés van a különböző országrészben élők véleménye között. Ugyanis a munkaerőpiaci szempontból jó helyzetben lévő nyugati országrészben lakó fiatalok 64 százaléka tartja könnyűnek az álláskeresést, ezzel szemben a keleti megyékben élő társaiknál mindössze 28 százalékos az optimisták aránya.
A kutatás azt is megnézte, hogyan látják a még tanuló fiatalok az elhelyezkedési esélyeiket. A megkérdezettek 40 százaléka szerint könnyen fognak majd állást találni az iskola elvégzése után. Míg Budapesten a diákok 61 százalékuk volt optimista, kisvárosokban csak 14 százalékos volt az arányuk, azaz az országon belül szintén komolyak a különbségek.
Munka vagy magánélet?
Szintén rekordot jelent, hogy a dolgozó fiatalok mindössze 36 százalékának nem okoz gondot a munka és a magánélet összehangolása, a többségnek azonban problémás. Ez elsősorban a budapestieknél jelentkezik, a fővárosiaknál 51 százalékára igaz, míg a kisvárosokban élőknek csak 22 százaléka volt ezen a véleményen.
Negatív vélemény az oktatási rendszerről
Negatív rekordot döntött az oktatási rendszerrel való elégedettség: a dolgozó fiatalok mindössze 11 százaléka gondolta úgy, hogy a magyar oktatás európai viszonylatban is magas színvonalú, míg 2018 második negyedévében még 23 százalék értett egyet ezzel az állítással. A diákok még sötétebben látják a helyzetet: csak 9 százaléknak volt pozitív véleménye. A felmérés korábbi eredményei szerint a diákok körében 2017 vége óta van alacsony szinten az oktatási rendszert jónak minősítők tábora: 2012 és 2016 között 19-37 százalékuk tartotta megfelelőnek azt.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A minimálbér-emelés és az szja-mentesség együtt látványosan kitolta a lakáshitel-felvétel határait: pusztán a jövedelemarányos törlesztési... Teljes cikk
A személyi jövedelemadó kedvezményrendszere minden eddiginél jelentősebb mértékben bővül 2026-ban. Aki időben lép, és már januárban nyilatkozik... Teljes cikk
Tanár, orvos, katona, rendőr. Négy szakma, amelyben összesen több százezren dolgoznak / teljesítenek szolgálatot Magyarországon, és amelyek fizetése... Teljes cikk
- Aki érti a fiatalokat, azé a jövő – minden, amit tudni érdemes a Pannon-Work kutatási összefoglalójában 2 hete
- Külföldi egyetemek, kutatói karrier: új lehetőségeket mutattak be az Educatión 4 hete
- Ezek a számok sokat elárulnak a magyar munkahelyek jövőjéről 4 hete
- A Z generáció új munkaritmusa: mi az a microshifting, és miért terjed? 4 hete
- HR Tehetségek 2025: ezt tanulhatjuk tőlük 2 hónapja
- Generációs feszültségekről számolnak be a fiatal dolgozók - Sokan már az első évben felmondanának 2 hónapja
- Ekkora fizetésemelések várhatóak a magyar munkaerőpiacon 2026-ban 2 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 2 hónapja
- Megindult az AI-lavina: olyan állások is veszélyben, melyek védettnek tűntek 2 hónapja
- Bejelentették, mennyivel nő a kulturális ágazatban dolgozók bére jövőre 2 hónapja
- Dajkák, asszisztensek, rendszergazdák: tényleg ennyit ér 40 ezer ember munkája? 3 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig