Jön a diákmunkaszezon: óradíjak, munkák és amit a fiatalok szeretnének
Egy év alatt 15-20 százalékkal nőttek a diákmunkások óradíjai. Az idei első negyedévben pedig körülbelül 20 százalékkal több nappali tagozatos tanuló vállalt munkát iskolaszövetkezeten keresztül mint egy évvel korábban - számoltak be az általunk megkérdezett diákmunka-közvetítők. A középiskolások zöme csak nyáron dolgozik és könnyű fizikai munkát keres, az egyetemisták már nyitnak a szakmai pozíciók felé, és az év többi részében is vállalnak feladatokat. Mindkét csoport számára a legfontosabb szempont a fizetés.
"Évről évre egyre „laposabb” a diákfoglalkoztatás éves grafikonja. A diákmunka, de leginkább a gyakornoki programok térnyerésével a megbízók már nem csak az adott időszak munkaerőhiányát igyekeznek diákmunkával kezelni, hanem már egész évben élnek ezzel a lehetőséggel. Ami a diákok igényeit illeti, természetesen bizonyos szektoroknál - kereskedelem, mezőgazdaság, turizmus - továbbra is jellemző a szezonalitás, viszont ez már nem csak a nyári időszakra igaz, de az év utolsó hónapjaira is” - számol be tapasztalatairól Papp Tamás, a Job Force Iskolaszövetkezet üzletágvezetője.
Az első negyedévben 15-20 százalékos növekedést lát a diákmunkások számában Tóth Rozália, a Prohuman Diákmunka operatív igazgatója. “A növekedés egyik oka a munkaerőhiány, de nem az egyedüli. A technológiai fejlődés, az otthoni vagy távoli munkavégzés elterjedése nagyon sok olyan diák számára biztosít lehetőséget a munkavállalásra, aki nem tudna „helyszíni” munkát végezni, nem férne bele az idejébe. Ez a cégek számára is lehetőség, több munkát és rugalmasabban tudnak kiadni diákoknak. Másrészt pedig a 25 év alatti diákmunkások jövedelme adómentessé vált, és természetesen így a magasabb nettó bér is motiválja a fiatalokat” - teszi hozzá a szakértő.
20 százalék körüli béremelkedés egy év alatt
Mi fontos egy diákmunkásnak? Papp Tamás három tényezőt emel ki: bér, feladatkör és a munkavégzés helye. A 18. életévüket betöltött diákoknál a helyszín fontosságát felváltja a megbízó cég piacon betöltött szerepe. Tóth Rozália szerint szellemi munkáknál a bérezés, a rugalmas munkaidő és a home office lehetőség a legfontosabb. Az „idősebb” diákok körében motiváló lehet maga a pozíció, szakterület is. Számít az is, hogy a fiatal milyen gyorsan kapja meg a fizetséget.
A béremelkedés ebben a szektorban nagyjából követte az inflációt. Egy év alatt átlagosan 250-300 forinttal nőttek a diák óradíjak, ez 15-20%-os bérfejlesztést jelent. A diákmunka minimálbére bruttó 1334 Ft/óra, a középfokú végzettséghez kötött munkáknál pedig bruttó 1704 Ft/óra, 25 éven aluliaknak ez nettó összeg. Tóth Rozália megjegyzi, hogy az átlagos órabér országosan ennél magasabb, 2000 forint körül mozog, a balatoni munkák bérezése még kedvezőbb, és a fővárosban is általában magasabbak a diákfizetések az országos átlagnál. A munka jellege mellett a bért befolyásoló tényezők közé tartozik a szakmai tapasztalat, a nyelvtudás, az életkor és az, hogy a diák mennyire rugalmasan tud munkát vállalni. Egy jól képzett diák IT vagy mérnöki területeken akár 3-4 ezer forintos órabért is kézhez kaphat.

Tóth Rozália: A diákoknak szellemi munkáknál a bérezés, a rugalmas munkaidő és a home office lehetőség a legfontosabb.
Némi változást lát abban, mire költik a fiatalok az így megkeresett pénzt. Sokan továbbra is konkrét célra - például jogosítványra, nyelvvizsgára - gyűjtenek. Ám a covid óta egyre többen a napi kiadások fedezésére - albérlet, rezsi, étkezés - fordítják ezt a bevételt.
A középiskolások könnyű fizikai munkát keresnek
Melyek a leggyakoribb munkakörök? A Prohuman operatív vezetője az irodai pozícióknál a HR gyakornokot, az adminisztrátort, a pénzügyi, számviteli és marketing gyakornokot, valamint az IT területhez tartozó gyakornoki pozíciókat emeli ki. Nyáron a turisztikai vállalkozások, így az éttermek, hotelek, strandok is számos munkalehetőséget kínálnak, de sok idény jellegű mezőgazdasági munka is van ebben az időszakban, sőt, a gyárakban is több fiatalt alkalmaznak könnyű fizikai munkára a szabadságok miatti kapacitáshiány áthidalására. A Balatonnál nemcsak éttermi munkára vagy szállodai animátori pozíciókban várnak diákokat, hanem többek között pénztárosnak vagy ruhabolti eladónak is.
Papp Tamás elmondta, hogy a diákok körében egyre kevésbé népszerűek a nehéz, alkalmi jellegű fizikai munkák. A felsőfokú tanulmányokat folytatók esetében az érdeklődés inkább a gyakornoki és a szakmai pozíciók felé irányul, míg a középiskolások a tapasztalatot nem igénylő, könnyű fizikai munkalehetőségeket keresik. Aki nyáron jön, az Tóth Rozália véleménye szerint heti 40 órát is vállal egy-másfél hónapon keresztül.
Budapesten sok a diákmunkás, a Nyugat-Dunántúlon nehezebb a helyzet
Hol könnyebb, hol nehezebb diákmunkást találniuk a cégeknek? A Job Force Iskolaszövetkezet operatív vezetője úgy véli, hogy a kereslet és a kínálat három részre tagolja az országot. Nyugaton, főleg a Balaton térségében nagyobb a munkalehetőségek kínálata, mint a diákok érdeklődése, míg keleten ez fordítva van, az érdeklődők száma meghaladja a nyitott lehetőségek számát. Budapesten továbbra is a töretlen a diákmunkák népszerűsége, sőt a hallgatók többsége már a nyári szünidőt is a fővárosban tölti a magas kereseti lehetőségek és a széles kínálat miatt.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Ugyanakkora forgalmat hoz a vendéglátás, mint a járvány előtt, mégis 15–20 ezer dolgozó és közel 10 ezer üzlet hiányzik a szektorból – mondja... Teljes cikk
Egy kanadai szakportál, a People Managing People szakértői - akik maguk is gyakorló HR-esek - 2019 óta tesztelik és értékelik a HR szoftvereket. Saját... Teljes cikk
Míg 2025 az AI adaptáció éve volt, 2026-ban már az AI által támogatott HR erősítése a cél, mindeközben megőrizve az emberközpontúságot és a... Teljes cikk
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 1 hete
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 2 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 3 hete
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 4 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 4 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 4 hete
- Work-life balance 1 hónapja
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 1 hónapja
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 1 hónapja
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?