Jön az ítélet, mi lesz veled magyar cafeteria?
A SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány miatt indult uniós kötelezettségszegési ügyben február 23-án lesz az ítélethirdetés az Európai Unió Bíróságán a bizottság és a magyar kormány perében - írja a Hvg.hu.
Miként a HR Portal is több ízben beszámolt róla, az Európai Bizottság az Erzsébet-utalványok és a Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP) miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben. A bizottság tavaly áprilisban indított pert az Európai Unió Bíróságán. Az ügy onnan indult, hogy a magyar állam törvényi erővel kiebrudalta az étkezésijegy-piacról a külföldi cégeket és az állami étkezésijegy-kibocsátó gyakorlatilag monopolhelyzetbe került. Hasonló folyamatok zajlottak le a SZÉP-kártyával is.
A portál szerint a pert a magyar kormány esélyes, hogy elbukja, ugyanis tavaly az Európai Bíróság melletti főtanácsnok is a kormány ellen foglalt állást. A főtanácsnok szerint több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteria-szabályozás, és a magyar kormány érveit alapjaiban utasította el.
Hvg.hu
A portál szerint a pert a magyar kormány esélyes, hogy elbukja, ugyanis tavaly az Európai Bíróság melletti főtanácsnok is a kormány ellen foglalt állást. A főtanácsnok szerint több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteria-szabályozás, és a magyar kormány érveit alapjaiban utasította el.
Hvg.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?