Karantén után: több ezer diákot várnak nyári munkára
A bruttó órabérek átalagosan 1300-1500 forint körül alakulnak, de egy-egy kiemelt szaktudást igénylő pozícióban akár bruttó 2000 forint feletti összeg is megkereshető óránként.
Tavaly közel 300 ezer 15 és 24 év között fiatal dolgozott nyáron. Csak a Prohuman Diákmunkán keresztül több mint 11 ezer diák talált munkát. Bár idén a járvány miatt csökkenés várható, de még így is rengeteg lehetőség marad a diákok számára a munkavállalásra.
"Úgy gondolom, hogy az a diák, aki dolgozni szeretne, idén is el fog tudni helyezkedni” - mondta el Juhász Csongor, az évente több mint 20 ezer felnőtt és több mint 10 ezer diák munkavállalót kiközvetítő Prohuman ügyvezetője.
A legnagyobb igényt a kereskedelem, vendéglátás és irodai adminisztrációs területen látják a Prohumannál. Regionálisan Budapesten, emellett a nagyvárosokban és a megyeszékhelyeken van a legtöbb munkalehetőség.
"A fizetések terén a főváros vezet, itt átlagban 10-20%-kal magasabbak a bérek az országos átlagnál” - tette hozzá Juhász Csongor.
Az átlagos 1300-1500 bruttó órabér feletti kereseti lehetőséget kínálnak a mérnöki, pénzügyi és IT területek, valamint a több nyelv ismertét igénylő pozíciók, ahol bruttó 2000 forint feletti órabért is kaphatnak a diákok.
7 fontos tudnivaló:
1. Diákként érdemes iskolaszövetkezeten keresztül dolgozni, mert így lényegesen kevesebb járulék megfizetésére kötelezett a foglalkoztató, és ez a különbözet a diák fizetésére fordítható. Másrészt a diák számára nagyobb biztonsággal és rugalmassággal, több lehetőség közül választva van mód munkát választani és dolgozni.
2. Diáknak számít foglalkoztatás szempontjából az a tanuló, aki nappali tagozatos képzésben vesz részt, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, és nem töltötte be még a 25. életévét.
3. 15 éves kortól lehet munkát vállalni a nyári szünetben, 16 évesen már iskolaidő alatt is, de csak maximum 8 órát és napközben. 18 éves kor alatt szülői engedély szükséges.
4. A szerződést minden esetben írásba kell foglalni, és szükséges a bérről is előre megállapodni, amely nem lehet kevesebb a mindenkori minimál órabérnél, ez 2020-ben bruttó 926 Ft/óra.
5. A diákoknak a bruttó bérükből 15% SZJA-t kell fizetniük, más adó a jövedelemét nem terheli.
6. Érdemes megbízható, jól ismert diákszövetkezeten keresztül munkát vállalni.
7. Az interneten keresztül lehet a leggyorsabban utánanézni a diákmunka-lehetőségeknek. A megbízható iskolaszövetkezetek portáljain általában lehet több szempont szerint is könnyen keresni, terület, nyelvtudás, földrajzi elhelyezkedés és tapasztalat alapján listázni álláslehetőségeket.
Gyakornokként is érdemes diákszövetkezeten keresztül dolgozni
Amennyiben egy vállalat egyetemi, főiskolai gyakornokokat alkalmaz, mindenképpen megéri diákszövetkezeten keresztül foglalkoztatni, hiszen így a vállalat mentesül a járulékfizetési kötelezettségek alól, másrészt a kiválasztás, keresés és szükséges adminisztráció ez esetben a diákszövetkezet feladata lesz, nem a foglalkoztatóé.
A diákoknak is érdemes gyakorlati idejükhöz diákszövetkezeten keresztül partnert keresni, mert a diákszövetkezet számos vállalattal áll kapcsolatba, így lényegesen több lehetőség közül választva, könnyebben találhat számára megfelelő profilú munkahelyet.
Másrészt az előbb említett járulékmenteség miatt a diák bére is magasabb lehet. Ha pedig mégsem válnak be az együttműködéshez fűzött remények, a diákszövetkezet gyorsan tud segíteni, hogy másik vállalatnál újra gyakornoki pozícióba kerülhessen a hallgató.
Bár korábban az volt a gyakorlat, hogy inkább egyedi munkaszerződéssel dolgoztak a gyakornokok, és többnyire egyedileg kerestek maguknak gyakorlati helyet a diákok, a fenti előnyök miatt az utóbbi időben egyre népszerűbb, hogy diákszövetkezeten keresztül keresnek a vállalatok gyakornokot, illetve a hallgatók is diákszövetkezeten keresztül igyekszenek munkát találni maguknak.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Idén már tizenharmadik alkalommal hirdeti meg a kormány a nagy népszerűségnek örvendő Nyári diákmunka programot, amelyre 4,5 milliárd forintos hazai... Teljes cikk
A diákok bejelentésére, adózására - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más... Teljes cikk
Magyarországon a tavaszi vizsgaidőszakban több mint 70.000 középiskolás érettségiző és nagyságrendileg 330.000 felsőoktatási képzésben... Teljes cikk
- A cégek zöldülni akarnak, de közben megfeledkeznek az emberekről 1 hete
- Itt a toplista! Ezekben az országokban nem uralja a munka az életet – hogy áll Magyarország? 1 hete
- 55 évesen nyugdíj? A kormány a nehéz fizikai munkát végzőknek kedvezne 1 hete
- Így csökkenthetnénk a nők plusz terheit a nyári szünetben 2 hete
- Diákmunkák 2025-ben: a garantált bérminimum már csak a belépő? 2 hete
- A diákmunkára szigorú szabályok vonatkoznak – ezekre figyelni kell a nyári munkavállalás előtt 2 hete
- Mondjuk ki végre, milyen fájdalmas árat fizetünk a rugalmas munkáért! 2 hete
- Szülői szemmel - a diákmunka lehetőségei és előnyei 2 hete
- Az amerikaiak harmada szakmunkásképző iskolát ajánlana a fiataloknak egyetem helyett 2 hete
- Újraindul a Nyári diákmunka program – akár 260 ezer forintos támogatás jár a munkáltatóknak 3 hete
- Szja-mentesség 25 év alatt – útmutató diákoknak a NAV-tól 3 hete