Kelet-Magyarországon még mindig rosszul áll foglalkoztatásban
Az ország központi régiójában növekedett a lakosság száma, és jelentősen bővült a foglalkoztatottság is, a válság előtti időkhöz képest. Ugyanakkor Kelet-Magyarország az utóbbi tekintetében még mindig a 2007-es szint körül van. Egyedül a közmunka húzza feljebb az adatokat, írja a Portfolio.
Míg Nyugat-Magyarországon a munkaerőhiány okoz már termelési problémákat, addig keleten még mindig van munkaerő-tartalék, amely azonban nehezen mobilizálható.
Az összlakosság 2006 és 2016 között 250 ezerrel csökkent, egyedül a középső régió népessége nőt 140 ezer fővel a belső migráció következtében. Nyugat-Magyarországon kevésbé csökkent a népesség (16 ezer fő), mert sokan ingáznak Ausztriába, Szlovákiába a jobb munkalehetőségekért, magasabb bérekért, míg Észak-Magyarországon a népesség száma 100 ezerrel csökkent. Dél-Alföldön 85 ezer fővel, míg Észak-Alföldön nagyjából 60 ezerrel voltak kevesebben, mint 10 éve.
Közép-Magyarországon és a Nyugat-Dunántúlon nőtt valamelyest a munkaerőpiacon aktívak száma, (bár eddig is magas volt) míg Észak-Magyarországon a közmunkával együtt és azt kiszűrve is, még mindig 20 ezer fővel kevesebben dolgoztak tavaly az elsődleges munkaerőpiacon, mint 2007-ben.
Portfolio

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?