Szerző: Paraszt Imre
Megjelent: 16 éve

Két foglalkoztatási forma találkozása

Piacféltés miatt kissé elmérgesedett az utóbbi időben az iskolaszövetkezetek és a munkaerő-kölcsönző cégek közti viszony, pedig szolgáltatásaikkal akár ki is egészíthetnék egymást. Kiváló példa erre a Pannon-Work, ahol szinte jegyben jár a két foglalkoztatási forma.

images

images

Tavaly év vége felé meglehetősen nagy vihart kavart egy Pécsi Tudományegyetem nevével fémjelzett tanulmány, amely élesen bírálta az iskolaszövetkezeteket, mondván, rejtett munkaerő-kölcsönzést folytatnak azzal, hogy a velük tagsági viszonyban álló diákmunkásokkal munkaszerződést, illetve megbízási szerződést kötve egy másik munkáltatónál foglalkoztatják őket. A Diákvállalkozások Országos Érdekvédelmi Szövetsége (Diákész) az ügyről úgy vélekedett, hogy a tanulmány hátterében a munkaerő-kölcsönzők állnak, akik már hat éve próbálják megtörni az iskolaszövetkezetek egyeduralmát. A gyanút alátámasztja az is, hogy a PTE a tanulmányról nem tudott, sőt, a hír hallatára cáfolta, hogy bármi köze lenne a tanulmányhoz.

Nagy üzlet a diákmunka

Bár azóta a kedélyek némileg lecsillapodtak, a szembenállásnak nyilvánvalóan nem szakadt vége, hiszen egy évi 20 milliárd forintos diákmunkás-piac forog kockán, ami az egyre telítettebb munkaerő-kölcsönzési piac harmadával ér fel. Nem csoda, hogy a munkaerő-kölcsönzők próbálják elérni, ne csak az iskolaszövetkezeteket illesse a diákmunkások után járó járulékmentesség, hanem alanyi jogon járjon ez a munkára éhes nappali tagozatos hallgatóknak - így ők is olcsóbban tudnák foglalkoztatni őket. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis a nappali tanulmányokat folytatók tb-járulékát az állam állja, így még egyszer azt már nem kell megfizetniük az iskolaszövetkezeteknek.

Ez a kiváltság azonban kizárólag nekik jár, más foglalkoztató (amely lehet bármilyen vállalat vagy munkaerő-kölcsönző) esetén már meg kell fizetni a szokásos közterheket (szja-előleg + tb-járulék) - magyarázta a HR Portalnak Kurdi Ferenc, a Pannon-Work Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja, s egyben a Pannon-Work Személyzeti Szolgáltató Zrt. értékesítési és marketingvezetője . Ezzel az "adókedvezménnyel" pedig nem kis összeg takarítható meg, különösen az adójóváírás intézményének igénybevételével, amelynek köszönhetően nem ritka, hogy a diákok bruttó bére egyben a nettó bérük is.

Békében megfér egymás mellett a két foglalkoztatási forma

Ezt a szabályozást azonban nem érdemes megbolygatni, hiszen már 25 éves múltra tekint vissza, s mind a diákok, mind az őket felkérő vállalkozások elégedettek vele. Amennyiben egy munkaerő-kölcsönző az "olcsóbb" foglalkoztatásban gondolkodik, alapítson iskolaszövetkezetet. Elvégre semmi akadálya sincs, csak egy szakképző intézménnyel kell megállapodást kötnie, hogy fogadhassa a dolgozni vágyó diákokat - mutatott rá Kurdi Ferenc.

Így tett a Pannon-Work munkaerő-kölcsönző is, amikor 2005 szeptemberében kiegészítő szolgáltatásként megalapította iskolaszövetkezetét, hogy nagy létszámú és bármikor bevethető diákmunkásaival növelje rugalmasságát. Elvégre, az ügyfelek igényeit akkor tudja igazán jól kielégíteni egy szolgáltató, ha nem csupán kölcsönzött munkaerőt, hanem diákokat is képes mozgósítani a feladatok végrehajtására. Különösen a nyári szabadságolás idején jön jól a munkára kész diáksereg - tette hozzá a Pannon-Work vezetője -, hiszen ilyen rövid időtávra értelmetlen volna más módon ellátni a bennmaradó munkatársakra háruló pluszfeladatokat.

További előnye a széles portfoliónak, hogy nem kell az ügyfelet meggyőznünk szolgáltatásunk megkerülhetetlenségéről: ha például kifejezetten kölcsönzött munkaerő igényével lép be az irodába, de úgy látjuk, hogy a munka jellege (pl. adatrögzítés, hostessmunkák, áruházi feladatok stb.), vagy időszakossága miatt jobban megérné számára a diákmunka alkalmazása, azt ajánljuk neki. Egyrészt, mert hosszú távon gondolkodunk, s a megrendelő elégedettsége az első, másrészt pedig gyakorlati szempontból nekünk teljesen mindegy, hogy melyik vállalkozásunkhoz folyik be a szolgáltatás díja a végén - magyarázta Kurdi Ferenc. Ráadásul bármelyik foglalkoztatási formát is választja a megbízó, egyiknél sem kell pótlólagos szervezési vagy adminisztrációs feladattal bajlódnia, mivel minden ilyesmit elintéz a Pannon-Work - tette hozzá az értékesítési vezető.

Megnyílt a sikerhez vezető út

A tapasztalat azt mutatja, hogy ez a praktikus vállalati politika bevált, hiszen a cégcsoport ügyfeleinek száma 2007-ben meghaladta az 500 céget, megbízóik között éppúgy jelen vannak a multinacionális nagyvállalatok, mint a kis- és középvállalkozások. Kirendeltségei és együttműködő partnerei révén az egész országban képes szolgáltatását nyújtani, sőt, időközben már nemzetközi piacra is igyekszik be-betörni.

Paraszt Imre, HR Portal
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk