Kétszáz nyugdíjas jut egy hivatalnokra: ezért nem akarják kézbesíteni az Erzsébet-utalványokat
Két és fél millió cím esetén a járási kormányhivatalokban dolgozó 26 ezer alkalmazott mindegyikére száz-kétszáz cím jutna, ahová kézbesíteni kellene az utalványokat, és a hivatalvezetőknek is részt kellene venniük ebben a munkában - írja az MTI.
Az értékküldemény kézbesítéséhez nem áll rendelkezésre sem a megfelelő szaktudás, sem a megfelelő infrastruktúra a járási kormányhivatalokban. A feladat munkajogi kockázatot is jelent, ráadásul az eljárás nem volna olcsóbb és gyorsabb a postai kézbesítésnél - közölte Boros Péterné.
Az MKKSZ ezért arra kéri a kormányzatot, hogy ne a járási kormányhivatali apparátust vegye igénybe ennek a munkának az elvégzéséhez - tette hozzá.
A szakszervezeti elnök azt mondta: két és fél millió cím esetén a járási kormányhivatalokban dolgozó 26 ezer alkalmazott mindegyikére száz-kétszáz cím jutna, ahová kézbesíteni kellene az utalványokat, és a hivatalvezetőknek is részt kellene venniük ebben a munkában.
Van olyan járás, amelyben 18 település van, ami újabb nehézséget jelent. A munkavállalók kétharmada nő, akiknek öt teljes munkanapjukba kerülne, hogy a téli hidegben, adott esetben a falvakat járják. Lehetetlenné válna a szabadságok kiadása is - sorolta.
Mivel pedig a pluszmunkáért plusz juttatás jár, olcsóbb sem lenne ez a megoldás, mint a postai kézbesítés - fűzte hozzá Boros Péterné.
Marosi János, az MKKSZ elnökségi tagja azt hangsúlyozta: az állami tisztviselőkre vonatkozó jogszabályok nem teszik lehetővé, hogy az utalványok kézbesítésére kötelezzék a dolgozókat. A munkavállalóknak ugyanis csak a szakképzettségüknek megfelelő feladatot kell ellátniuk, vagyis a döntés törvénysértő - mondta.
A Miniszterelnökség hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János hétfő délre konzultációra hívta Boros Péternét. A miniszter a találkozón tisztázni akar minden olyan kérdést, amely az elmúlt napokban a nyugdíjasoknak járó Erzsébet-utalványok kézbesítésével kapcsolatban felmerült - áll a közleményben.
Egyre több érintett jelzi, hogy nem akar a nyugdíjasoknak utalványt postázni.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Felmerült a férfiak kedvezményes nyugdíjának lehetősége a Nők40 mintájára, de a szakértői számítások szerint ez komoly költségvetési terhet... Teljes cikk
A svájci indexálás egy olyan nyugdíjemelési módszer, amely nemcsak a pénzromlást (inflációt), hanem a gazdaság teljesítményét, pontosabban a... Teljes cikk
A nyugdíj melletti munkavállalás az utóbbi években az egyik legkedvezőbb foglalkoztatási formává vált Magyarországon, mind a munkavállaló, mind a... Teljes cikk
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- A szakszervezet szerint a nyugdíjak negyedét elveszi a rendszer 3 hónapja
- Ekkor utalják a 13. és a 14. havi nyugdíjat 3 hónapja
- Hogyan időzíthető optimálisan a Nők40 igénylése 2026-ban? 4 hónapja
- Aggasztó adatok - Már a fiatalok sem hisznek a magyar nyugdíjban? 4 hónapja
- Sokan követik el ezt a hibát a 13. és 14. havi nyugdíjjal 4 hónapja
- Elfogadták jogszabályt: így vezetik be a 14. havi nyugdíjat 5 hónapja
- Érkezik a karácsonyi csomag a nyugdíjasoknak – több százan kapnak ajándékot 5 hónapja
- Így kell kiszámolni a nyugdíjat 2026-ban - Mutatjuk a lépéseket 5 hónapja
- Pénzeső a nyugdíjasoknak: van, ahol 40 ezret osztanak karácsonyra 6 hónapja
- Mire számíthatnak a nyugdíjasok 2026-ban? Itt vannak a legfontosabb tudnivalók 6 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?