Ki akar itt befektetni, ha ennyi különadó van?
2013 óta hárommal nőtt a különadók száma, így összesen 15 különadó van hatályban Magyarországon. - Ugyanakkor kérdés, hogy nem veszélyeztetik-e céljuk teljesülését azzal, hogy hatásukra csökken a beruházások mértéke, lassul a növekedés, ami végső soron az adóbevételek csökkenéséhez vezethet - vetette fel Siklós Márta, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója a portáluknak eljuttatott szakcikkében.
A LeitnerLeitner 2013 nyarán egy elemzésben mutatta be a különadók szerepét a magyar adórendszerben. A kérdést azóta is figyelemmel kísérik a cég szakértői. A most publikált, aktualizált tanulmányuk csak azokat az adókat, fizetési kötelezettségeket tekinti különadónak, melyek kizárólag bizonyos szektorokat, iparágakat vagy tevékenységeket terhelnek. 2004-től összesen 16 ilyen adónemet vezettek be hazánkban, melyből 13 a központi költségvetés, 3 az Egészségbiztosítási Alap bevételét képezi vagy képezte[1].
Az ágazati különadót 2013-ban megszüntették, így 2015 végén 15 különadó volt hatályban a magyar adórendszerben, hárommal (reklámadó, a forgalmazó és a befektetési alap különadója, dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulása) több, mint 2013-ban.
A különadók bevezetésének oka részben a válság miatt kiesett bevételek pótlása, a költségvetési hiány csökkentése volt, melyben jelentőségük nem is vitatható. 2012-ben csak az ágazati különadók 21,3 százalékkal, 2013-ban a pénzügyi tranzakciós illeték 20,9 százalékkal csökkentették a hiányt.
A képet ugyanakkor árnyalja, hogy a törvényalkotók a különadókkal talán csak azt a bevételkiesést igyekeztek ellensúlyozni, amit például a csökkentett társaságiadó-kulcs kiterjesztett alkalmazása és a különböző adókedvezmények okoztak. Vagyis a költségvetés bevételi forrásait pusztán átcsoportosították olyan területekre, amelyek kevésbé függenek a nemzetközi jogszabályoktól.
Ez pedig a különadók bevezetésének másik oka lehet: a hagyományos adónemekkel szemben ugyanis könnyen, rugalmasan alakíthatóak. A különadók sorozatos bevezetése így hozzájárult a hagyományos adók háttérbe szorulásához.
Míg 2009-ig a különadók nem számítottak jelentős bevételi forrásnak, 2010-2012 között a társasági adóval nagyjából megegyező összeg folyt be belőlük, 2013-tól pedig már szignifikánsan meghaladták azt, és így az elmúlt években a központi költségvetés bevételeinek megközelítőleg 5 százalékát tették ki.
A különadó-bevételek 2014-ig tartó szinte folyamatos emelkedése főként az adónemek számának bővüléséből adódott, de alakulásukra komoly hatást gyakoroltak egyes jogszabályváltozások is. A KSH 2016 februárjában elérhető adatai alapján a különadókból származó bevételek 2015-ben - évek óta először - csökkenést mutattak, ebből azonban még korai lenne következtetéseket levonni, hogy ez egy tartósan csökkenő trend előszele vagy csupán átmeneti megtorpanás.
A szinte folyamatos növekedés ellenére a különadó-bevételek több évben elmaradtak a várakozásoktól.
Az adóalanyok ugyanis az adók kigazdálkodása érdekében két dolgot tehetnek: csökkenthetik kiadásaikat, vagy átterhelhetik az adót a fogyasztókra. Bármelyiket is választják, negatív hatással lehet a gazdasági növekedésre és így áttételesen magukra az adóbevételekre is. Ha saját zsebből gazdálkodják ki az új adóterheket, akkor az ebből eredő költségcsökkentés a beruházások rovására mehet.
Ha azonban a fogyasztókra terhelik át, akkor az áremelkedés csökkentheti a keresletet, vagyis a cégek bevételeit is, ami szintén a kiadások visszafogását eredményezheti. Ez a folyamat azonban a különadók bevezetésének eredeti célját - a költségvetési hiány csökkentését - is veszélyeztetni fogja. A különadók hatására kialakuló esetleges áremelkedés első körben a fogyasztás csökkenéséhez, majd az adott szektor forgalmának romlásához, végső soron pedig a gazdaság zsugorodásához vezet, így az adókból várt bevételek elmaradhatnak a várakozásoktól.
A különadóknak versenytorzító hatásuk is van, mivel a szektorok közt nincs egyenlően elosztva a különadóteher. 2015-ben például a legtöbb különadó a pénzügyi szektort terhelte: a kumulált különadó-bevétel több, mint 57 százaléka innen származott.
A baleseti adó az egyetlen olyan különadónem, amely közvetlenül a fogyasztókat terheli, mivel a biztosítók mindössze adóbeszedésre kötelezettek. Az összes többi különadó esetében az adóalanyok javarészt vagy kizárólag gazdasági társaságok, vállalkozások, akik valószínűleg beépítik termékeik, szolgáltatásaik árába a különadók okozta többletterhet - bár ezt nehéz tényszerűen bizonyítani -, így a nap végén legalább részben ezeket is a fogyasztók fizetik meg. Erre utal például, hogy a bankadó és a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése egybeesett a hitelek kezelési költségének, folyósítási díjának, a számlavezetési, átutalási, készpénzfelvételi, bankkártya díjaknak szokottnál nagyobb mértékű emelésével.
Ezzel persze a cégek sem járnak jól, hiszen ahogy ezt már említettük, az áthárításból eredő áremelkedés egyik következménye a fogyasztás csökkenése lesz. A tranzakciós illeték bevezetése óta a lakossági bankszámlák száma 340 ezerrel csökkent, ami 2014 szeptemberéig vizsgálva négyéves mélypontnak számít.
Több különadót ideiglenesnek terveztek, és 2013-ban még kérdés volt, hogy valóban kivezetik-e ezeket a rendszerből, amikor erre a gazdasági helyzet lehetőséget ad. Mára azonban már eloszlottak az ezzel kapcsolatos remények. Ha volt is jogszabályi utalás az ideiglenességre, azt módosították. Ugyan az ágazati különadót valóban megszüntették 2013-ban, de ezt valószínűleg nem a javuló gazdasági helyzetnek, hanem inkább az EU kifogásainak köszönhetjük.
Sajnos nem figyelhető meg érdemi változás az adók bevezetésének módjában 2013 óta: a jogalkotási folyamat, a felkészülési idő rövid és zaklatott. A jogszabályok által előírt, bevezetési időt a jogalkotók általában maximálisan kihasználták, sőt több esetben be sem tartották. A gyorsan bevezetett adók sokszor nem eléggé átgondoltak: 3 különadó esetében egyáltalán nem mérték fel a bevezetés hatásait, a módosításoknál mindössze 4-szer készült hatásvizsgálati lap, pedig 28-szor lett volna rá szükség.
Az átgondolatlanság egyik legfontosabb következménye, hogy számtalan olyan probléma merült fel a gyakorlati alkalmazás során, amit folyamatos módosításokkal próbálnak orvosolni a jogalkotók. Ez azonban még tovább növeli a bizonytalanságot a vállalkozásokban, mivel rontja a pénzügyi tervezhetőséget. A plusz adóterhek, a kiszámíthatatlanság, a bonyolult rendszer csökkenti Magyarország mint beruházási helyszín vonzerejét, rontja a különadóval sújtott ágazatok versenyképességét.
Az is magyarázhatja, hogy Magyarország 12 helyet - a 48. helyről a 60.-ra zuhant a Világgazdasági Fórum 2012-13 kapcsán készített versenyképességi listáján. A fentiek következményeként a kormányzat bevételei rövidtávon nőnek ugyan, hosszabb távon azonban akár káros következményekkel is járhatnak a különadók.
Nem volna azonban lehetetlen fenntarthatóvá tenni a különadók rendszerét, például ha csökkentenék a szektorok közti különadó-terhelés különbségét. A bizonytalan, beruházókat elriasztó gazdasági környezet elleni legfontosabb lépés lehetne az érintettekkel történő előzetes és rendszeres egyeztetés, valamint az adónemmel kapcsolatos hatások alapos (felül)vizsgálata.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A bölcsődei munkakörökben a bérek szakképzettséggel (dajkaként) 437 920 forinttól indulnak, diplomás kisgyermeknevelőként pedig pedagógusi bért... Teljes cikk
A magyarok idén átlagosan nem költenek többet nyaralásra, mint tavaly, mégsem csökkent az utazási kedv. Sőt: egyre többen terveznek külföldi utat,... Teljes cikk
Óriási különbségek jellemzik az EU munkaerőköltségeit: míg az átlag közel 35 euró (kb. 14 000 Ft) óránként, a skála 12 (kb. 4 800 Ft) és 57... Teljes cikk
- Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban? 2 napja
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- NAV: egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, a NAV most videóval is segít 1 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV március végén 2 hete
- Szja kedvezmények: ezeket érvényesítheti 2026-ban 3 hete
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Már elérhetőek az szja-bevallási tervezetek! 4 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 4 hete
- Már csak néhány napig lehet kérni az szja-bevallási tervezetek postázását 1 hónapja
- Mitől lesz adóköteles egy külföldi telephely? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?