Kiszolgáltatottak az újságírók
A közszolgálati területen dolgozók politikai, míg a kereskedelmi média munkatársai erőteljes gazdasági nyomásról panaszkodnak. A magyar újságírók ezen kívül a színlelt szerződéseket és a gyenge érdekképviseletet említik a negatívumok között - írja a Népszabadság.
Gyengék a hazai szakmai szervezetek
A kutatásban a magyarországi tagszervezet - a Független Médiaközpont - az újságírók politikai függését nem vizsgálta, de az kiderült: bár a közszolgálati médiumoknál megbecsülik a dolgozók munkájához kapcsolódó jogokat, a munkavállalók erőteljesen érzik bőrükön a politikai nyomást.
A kereskedelmi médiumoknál az újságírók más problémákkal küszködnek: nagyon sok a színlelt szerződés, miközben a sajtómunkások alig vagy egyáltalán nem tudják érdekeiket érvényesíteni a hirdetőkkel és a tulajdonossal szemben.
Az újságírók foglalkoztatási viszonyairól szóló nem reprezentatív kutatást végző Tóth Borbála szerint mind az alkalmazásban dolgozó, mind pedig a szabadúszó újságírók többet dolgoznak a Munka Törvénykönyve által meghatározott heti 40 óránál. A főállású médiamunkások több, mint fele szerint a többletmunkára a munkaadója kényszerítette.
"A válaszadók többsége úgy gondolja, hogy a hazánkban működő szakszervezetek gyengék, nem nyújtanak védelmet a munkaadóval szemben" - mondta Tóth Borbála, a hazai kutatás vezetője, hozzátéve: az alkalmazásban álló válaszadók legtöbbször a képzetlen munkatársakat, a szakmai féltékenységet, a karrierlehetőségnek és az etikai normáknak a hiányát említették problémaként.
A nem reprezentatív kutatási anyagot 250 médiamunkásnak küldték el, akik közül 37-en válaszoltak a megkeresésre, kilenc emberrel pedig személyes interjút készítettek. Jellemzően az írott és az online média képviselői voltak aktívabbak a válaszadásban, ám a kutató így is alacsonynak ítélte meg a visszaküldött kérdőívek számát.
Népszabadság/MTI
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
2026 januárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 609 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 225 ezer fő, a... Teljes cikk
A gyengélkedő ipar, a visszaeső megrendelések és a lassuló bérdinamika egyszerre szűkítik a lehetőségeket. Mészáros Melinda, a Liga... Teljes cikk
2025 decemberében a 15–74 éves foglalkoztatottak száma 4 millió 624 ezer fő volt, ami az őszi hónapokhoz képest további csökkenést jelez. A... Teljes cikk
- Repkedtek a milliárdok - Ekkora bírságot szabott ki a vállalkozásokra a GVH 2025-ben 3 hónapja
- A fogyatékossággal élők gazdasági aktivitása - grafikon 3 hónapja
- Nagy a baj: lejjebb sorolhatják Magyarországot az adósság miatt 4 hónapja
- Lesújtó számok: ennyi magyar nő küzd szexuális problémákkal és társadalmi nyomással 4 hónapja
- Ezek a leggazdagabb magyar települések 5 hónapja
- Csökken az újságírószakma vonzereje - avagy mit üzennek a média szakos diákok? 6 hónapja
- Új korszak a munkahelyeken: a dolgozók és a főnökök is csak túlélni akarnak 6 hónapja
- A Fekete Péntek Gaming Univerzuma 2025: Mélyreható Elemzés, Piaci Trendek és Túlélési Útmutató az Optimális Vásárlásért 7 hónapja
- Lassult az infláció az OECD-ben 7 hónapja
- Milliárdos programokkal és adócsökkentéssel védi meg a kormány a magyar munkahelyeket 8 hónapja
- Ezért élnek rosszabbul a magyar családok, mint bárki más az Unióban 9 hónapja

Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben