Kölcsönzött munkaerővel tömi be a lyukakat a posta
A munkaerőhiányt a Magyar Posta kölcsönzött munkaerővel próbálja megoldani, ez azonban felzúdulást kelt a munkavállalók körében. A szakszervezetek véleménye szerint az alkalmi munkaerő gyakran nem felel meg az elvárásoknak, írja a Napi.hu.
Már több mint 10 munkaerő-kölcsönző céggel áll szerződésben a Magyar Posta, tudta meg a lap egy szakszervezeti megbízottól. A kölcsönzött munkaerőt elsősorban a logisztikai központokban foglalkoztatják. Az átmeneti dolgozók körében jelentős a fluktuáció, szinte havonta cserélődnek az emberek, akik közül sokan nem igazán ütik meg a kívánt mércét, vannak, akik a római számokat sem ismerik fel a lap informátora szerint.
A cég a Napi.hu-val azt közölte, hogy az üzleti csomagforgalom lebonyolításában vesznek igénybe külső szerződött partner által biztosított humánerőforrást. Akiknek azonban, közlésük szerint, ugyanazon képzettségi és végzettségi feltételeknek kell megfelelnie, mint a saját foglalkoztatású munkatársaiknak.
Az állami vállalatnál idén átlagosan 14%-os béremelést hajt végre, de ez egyes fokozottan erőforrás-hiányos területeken a 25%-ot is eléri. A szakszervezetek szerint ez azonban nem állította meg az elvándorlást.
Napi.hu

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon