Komoly bérfeszültséget generál az orvosoknak beígért emelés
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHa nem jár együtt a többi egészségügyi dolgozó bérrendezésével, komoly bérfeszültséget generál a bejelentett orvosbér emelés - hívja fel a figyelmet a Független Egészségügyi Szakszervezet.
Az érdekképviselet vasárnap Facebook-bejegyzésben jelezte, üdvözli az orvosok és az egészségügyi dolgozók munkáját elismerő szavakat, és az orvosokat érintő béremelési intézkedéseket.
A meghirdetett orvosbér emelés azonban- ha az nem jár együtt a többi egészségügyi dolgozó bérrendezésével - komoly bérfeszültséget generál, mert sokan csak jóval mérsékeltebb, vagy semmilyen béremelést nem kaptak, illetve fognak kapni.
Ezért azt kérik, hogy kerüljön sor a szakdolgozók és a többi közfinanszírozott egészségügyi dolgozó részére is az orvosok béremelésével arányos béremelésre 2021 elején. A szakdolgozók hiánya ma már feszítőbb, mint az orvosoké.
Nem lehet az egészségügyi dolgozók szűkebb körét kiemelni, míg a többi, szintén kulcsszerepet játszó dolgozót aránytalanul alacsonyabb mértékben elismerni, mert ennek a betegek látják kárát - írja a Független Egészségügyi Szakszervezet.
Az eddig beígért szakdolgozói béremelésekkel nem lehet elérni a képzett munkavállalók megtartását, akik most különösen leértékeltnek érzik magukat.
Az érdekképviselet a 2022-re tervezett szakdolgozói béremelés 2021-re való előrehozását szeretné elérni, valamint a béremelések százalékos mértékének megemelését az orvosokéval hasonló nagyságúra.
A Független Egészségügyi Szakszervezet a közfinanszírozott szakdolgozókra vonatkozó arányos béremelési javaslatot fog küldeni a kormányfőnek, amelyben az a kérés is szerepel majd, hogy a béremelések időpontját hangolják össze.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?