Szerző: Schlemmer Éva
Megjelent: 7 éve

Hiánypótló kötet



Kinek szól a könyv?



Mindenkinek, aki volt már, vagy még csak lesz krízisben. Hétköznapi embereknek, hírfogyasztóknak vagy cégvezetőknek ugyanúgy, mint a kommunikációs szakma képviselőinek, kutatóknak, egyetemi hallgatóknak és oktatóknak. A kötet hiánypótló, Magyarországon tíz éve nem jelent meg hasonló munka. Számos példa, esettanulmány, valamint magánéletből ismerős helyzet bemutatásával ad valódi és gyakorlati segítséget ahhoz, hogyan formálhatunk a mai, felgyorsult, közösségi média uralta világban egy krízisből új esélyt.

Mi a különbség egy végrendelet és egy krízisforgatókönyv között?



Alig valami. A végrendelkező abban a reményben készíti el idejében és tiszta tudattal a dokumentumot, hogy lehetőség szerint sohasem, vagy legalábbis minél később lesz rá szükség. Összefoglal benne minden fontos tudnivalót és teendőt a nehéz helyzetben a környezete életének megkönnyítésére. Átgondolja és rögzíti hogyan folytatódhat a lehető legkisebb anyagi, egzisztenciális megrázkódtatással hozzátartozói élete. Felsorolja, kiket milyen elérhetőségeken kell értesíteni, leltárt készít, és megadja a vagyonelemei elérhetőségét, kijelöli az új tulajdonosokat. Ahogyan ez a példa is mutatja, a szerző jó érzékkel von párhuzamokat nemcsak az egyén és a vállalatok, hanem a biológiai és üzleti szervezetek élete és működése között.

„Tegyük a mérlegre!”



Bőhm Kornél fordulatos, adrenalin gőzös területen dolgozik, mégis rendkívül magabiztosan, könnyeden, humorral és pozitív szemlélettel ír a válságkezelésről. Széleskörű elméleti és gyakorlati tapasztalattal rendelkezik, és rendkívül jó íráskészséggel, mely nemcsak a szakemberek, hanem a laikusok számára is fogyaszthatóvá, élvezhetővé és hasznossá teszi könyvét. Külön érdeme a kötetnek egy tabu lebontása, hiszen a kríziseinkről nem szoktunk beszélni. Testközelbe hozza a krízismenedzsment mindig színfalak mögött működő mechanizmusait, rétegeit is, részletesen bemutatja, miből is áll ez a munka, mindezeken túl a béke nagykövete is azzal, hogy közelebb hozza egymáshoz Dávidot és Góliátot, a „csúnya, gonosz nagyvállalatot” a szegény, hétköznapi kisemberrel annak hangsúlyozásával, hogy egy-egy krízis esetén bizony a cégeknél is nehéz napokat élnek át, tehát „Ide ne lőjetek, itt emberek vannak!

BŐHM KORNÉL: „Sem megerősíteni, sem cáfolni...” - Lépjünk túl a közhelyeken hatékony kríziskommunikációval!, HVG Könyvek, Budapest, 2018. 256 oldal, ISBN 9789633045749


Fotó: Pixabay.com

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Krízisben van? Ez nagyszerű!
2. oldal - Hiánypótló kötet
  • 2025.09.25recruiTECH BLUE konferencia A BLUE konferencia azoknak a kékgalléros toborzásban és foglalkoztatásban érintett HR vezetőknek, toborzási szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a céljaikért a munkaerőpiacon. Gyere el és tanuljuk, fejlődjünk közösen!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznakinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Itt van május 1-je: mit is ünneplünk ma pontosan?

Május 1-je a munka ünnepe, ezt szinte mindenki tudja. A szocializmusban látványos állami ünnepségek kísérték a napot, ám a gyökereit nem keleten,... Teljes cikk

A melós, avagy az akciófilmes dolgozó ember

Építkezésen dolgozik a volt terrorelhárító, aki csapatépítő és irányító képességét a melósok között is kamatoztatja. Ugyanakkor, egészen... Teljes cikk

Miért mondanak fel, és hogyan tarthatjuk meg őket?

Gazdaságilag nehéz időkben különösen fontos a kulcspozíciókban lévők megtartása és az ottmaradó kollégákkal való bánásmód. Ha nem figyelünk... Teljes cikk