kapubanner for mobile

KSH: 6,9 százalékkal csökkent a reálkereset

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél a számviteli nyilvántartások alapján jelentett bruttó átlagkeresetek 2009 első hónapjában 5,2 százalékkal, a nettó átlagkeresetek 4,0 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól. A reálkereset (a fogyasztóiár-index 3,1 százalékos növekedése mellett) 6,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az alkalmazásban állók száma 2009 januárjában átlagosan 2 millió 687 ezer volt.

2009 januárjában a költségvetési szférában 707 ezren, a versenyszférában mintegy 1 millió 894 ezren dolgoztak. A megfigyelt kör létszáma így 2,5 százalékkal csökkent az előző évihez képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 194 500 forint volt, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozóké 187 600 forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóké 214 800 forintot ért el. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 5,2 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint az előző év januárjában. Ezen belül a versenyszférában 5,4 százalékos volt a keresetnövekedés, a költségvetés területén pedig a 13-ik havi illetmény kifizetési szabályainak változása miatt 23,7 százalékkal maradtak el a keresetek az előző évitől. A versenyszféra átlagát meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az ingatlanügyletek (16,7 százalék), az energiaipar (15,6 százalék), építőipar (7,8 százalék), valamint a szállítás, raktározás (5,8 százalék) gazdasági ágakban. A keresetek nem érték el az előző év januári szintet a művészet és szabadidő nemzetgazdasági ágban (84,0 százalék), valamint a feldolgozóiparon belül a gép, gépi berendezés gyártása ágazatban (96,5 százalék). A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset az év első hónapjában átlagosan 5,1 százalékkal haladta meg az előző év januárit, a versenyszférában dolgozók alapbére 5,8 százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 3,4 százalékkal lett magasabb.

A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 119 800 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 ezer forintnak, a szellemi foglalkozásúaké 151 900 forintnak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan 4,0 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 3,7 százalékos növekedés, a költségvetési szervezeteket pedig 19,2 százalékos csökkenés jellemezte. A 205 400 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 4,0 százalékkal maradt el az előző év januárját jellemzőtől. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,4 százalékot tett ki.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek