kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Lakásépítéssel csábítják az ifjoncokat a rendőri pályára

Lakással, toborzó kampánnyal, a szakiskolák létszámának bővítésével próbálják orvosolni a rendőrhiányt, amely leginkább Budapestre jellemző. A gyakorlati órák növekedése mellett a tanoncoknak alkalmasságuk bizonyításával is kell számítaniuk - értesült a Népszabadság.

Mintegy 2500 ember hiányzik országszerte a rendőrség kötelékéből, ebből 1200-an Budapestről. A vezető beosztásokkal nincsen probléma, hiszen irányítás nélkül nem működhet szervezeti egység, de a tiszti státuszokból is több mint hatszáz üres - számol be a Népszabadság.

- A fővárosi helyzet kialakulása abból fakad, hogy miközben a szervezet pluszfeladatokat kapott, a határőrséggel való integráció után sok kolléga kihasználta a helyzetet, és Budapestről visszament abba a megyébe, ahonnan származik - magyarázta Ofella Antal, az ORFK szervezési és koordinációs osztályának vezetője.

A korábban beharangozott országos toborzó kampány keretében a középiskolákból, más fegyveres testületektől, de az "utcáról" és a már leszerelt állományból is várnak embereket. - Ezenkívül a szakiskolák felvételijét további 430 diák előtt nyitják meg. Mivel Budapesten nagy problémát jelent a vidéki kollégáknak a lakhatás, a kormány a tervek szerint nemsokára lakásépítéssel támogatja majd a rendőröket, hogy hosszú távon is minél többen maradjanak a fővárosban. Bármilyen támogatás, ösztönzés hiába, ha valakinek a családja, barátnője, mennyasszonya távol lakik. Az igazán megtartó tényező az otthon megteremtése - véli Ofella Antal.

A BRFK toborzóirodája március 15-étől működik, és a munkaközvetítő irodák, illetve a kollégák személyes kapcsolatai révén igyekszik csökkenteni a fővárosi létszámhiányt. - Idén eddig 2540-en jelentkeztek a már meghirdetett kilencszáz helyre - ezerrel kevesebben, mint tavaly. Az elmúlt tíz év tapasztalatai azt mutatják, hogy a pályázók negyven százaléka felel meg az egészségügyi, fizikai, pszichológiai és műveltségi tesztek után - tudta meg a Népszabadság Szabó Lászlótól, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) oktatási főigazgatóságának vezetőjétől.

Szabó László hozzátette, a térségben megnyilvánuló jelentkezési kedvet több tényező is befolyásolja: az ottani elhelyezkedési lehetőségektől egészen az érettségizettek számáig.
Magyarországon jelenleg Szegeden, Miskolcon, Körmenden és Adyligeten folyik rendőrképzés. - Miskolcon az ukrán határ közelsége, Budapesten a Ferihegyi reptér, a magasabb arányú és súlyosabb bűnözési formák határozzák meg a képzési struktúrát - állítja az igazgató.

Az Adyligeti Rendészeti Szakközépiskolában jelenleg háromszáz diák tanul a kétéves iskolarendszerű képzésben. Sóti Kálmán, az intézmény igazgatója kifejtette, hogy az utóbbi években az elmélet és a gyakorlat aránya kiegyensúlyozottá vált. A gyakorlati kurzusokon egyre bonyolultabb, életszerű szituációkat szimulálunk, egy sofőr igazoltatásától kezdve a családon belüli erőszakig. A rendőrtanoncok alkalmasságát évente mérik - ahogy később munkájuk során is.

Kása András, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) tanintézeti és oktatási tagozatának titkára elmondta, hogy a kétéves képzés után a végzettek a területi szervezetekhez kerülnek. Arról, ki hová, átfogó helyzetértékelés után az ORFK vezetője dönt. Mivel a hiány a fővárosban a legnagyobb, zömében a BRFK-hoz, a Készenléti Rendőrséghez osztják be az újoncokat.

Sok vidéki kolléga azonban szeretne hazamenni, ezért folyamatosan szivárognak el Budapestről. Az is előfordul, hogy akinek nem sikerül visszakerülnie vidékre, el is hagyja a pályát. Az egyik megoldás, ha Budapestről toboroznak, és például lakáshoz jutással segítik a fiatalokat. - A határ menti megyékben átmenetileg enyhítette - sőt volt, ahol megszüntette - a létszámhiányt a határőrségnél dolgozó kollégák átszervezése a rendőrséghez, de könnyen újratermelődhet. Budapesten a tavalyi nyugdíjba vonulási hullám tovább rontott a helyzeten: óriási a terhelés, és a tiszti pályát egyáltalán nem teszi vonzóvá, hogy vannak olyan területi kapitányságok, ahol a létszám fele hiányzik - teszi hozzá Kása András.

A szakszervezeti tisztségviselő úgy látja, a rendészeti szakiskolákba jelentkezőkből nincs hiány, a probléma inkább az, hogy a képzési keretszámok alacsonyak, illetve a megrendelői oldal - az ORFK - financiális okból nem tud vagy nem akar több végzőst fogadni.

Népszabadság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk