Légy résen! 4 lépés a vállalatok túléléséért
Talán soha nem volt még ilyen fontos, hogy a vezetők folyamatosan résen legyenek, megfelelően kommunikáljanak a kollégákkal és odafigyeljenek a partnercégek helyzetére is. Az EY kockázatértékelési szakértői csokorba gyűjtötték a tanácsaikat.
Váratlanul érte a döntéshozókat a kialakult társadalmi és gazdasági helyzet, ami így számos hazai vállalkozásnak okoz működési zavarokat. Az EY kockázatkezelési területének szakértői 4 kulcslépést határoztak meg, amellyel a társaságok hatékonyabban kezelhetik a jelenlegi szituációt.
A cégvezetők többsége - 54 százaléka - nemrég még valószínűtlennek tartotta, hogy a közeljövőben bekövetkezik egy 2008-ashoz hasonló erejű válság - mutatott rá az EY tavaly 45 országban több mint 2900 döntéshozó megkérdezésével összeállított kutatása. Ennek megfelelően a koronavírus-válság becsapódása a legtöbb szervezetet felkészületlenül érte.
„Számos vállalatnak a folyamatban lévő krízis közepette az alapoktól kell átalakítania üzleti stratégiáját és kidolgoznia a helyreállítási terveket” - hangsúlyozta Bindics Judit, az EY kockázatkezeléssel foglalkozó üzletágának vezetője. „Négy olyan területet azonosítottunk, ahol kritikus a megfelelő lépés megtétele a döntéshozók részéről” - tette hozzá a szakértő.
Az EY szakértői szerint a legfontosabb most a munkavállalók biztonsága, jóléte - így folyamatos elkötelezettségének - fenntartása. Ide tartozik a rugalmas munkavégzési lehetőségek kibővítése, ami lehetővé teszik az emberek számára, hogy távolról és biztonságosan dolgozzanak, ott, ahol erre van mód. A cégeknek rendszeresen tájékoztatniuk kell dolgozóikat a kormányzat és az egészségügyi hatóságok aktuális előírásairól is.
Világos, átlátható és kellő időben történő kommunikációra van szükség az ügyfelek, az alkalmazottak, a beszállítók, a hitelezők, a befektetők és a szabályozó hatóságok folyamatos támogatása érdekében.
Át kell alakítani az üzletfolytonosságot biztosító stratégiát, ügyelve a pénzügyekre, a finanszírozási és működési kockázatok becslésére, és az ezekre történő gyors reagálásra - rövid távon a likviditás biztosítása kulcsfontosságú. A vállalatoknak figyelemmel kell kísérniük a közvetlen költségek emelkedését, hogy szükség esetén újratárgyalhassák a válság előtt kialkudott feltételeket. Felügyelni kell az ellátási láncokat, különös tekintettel arra, hogy nemcsak a beszállítóknál, de a fogyasztói igényekben és viselkedésekben is jelentős változások történnek. Ügyelni kell arra a nyomásra is, amely az ügyfeleiket és a partnereket éri. Ez különösen fontos az olyan ágazatokban, mint például az autóipar és a gyógyszeripar, amelyek nagymértékben függenek a beszállítóktól.
Mihelyt sikerül kontrollálni a jelenlegi helyzetet, a vállalatoknak meg kell újítani üzletmenet-folytonossági terveiket (BCP). A megszerzett tapasztalatok alapján muszáj felülvizsgálni, szükségesek-e új belső iránymutatások. Ezen felül érdemes előkészíteni a vészhelyzeti tervek bevezetését az ellenállóképesség felépítése és a jövőbeli válságok hatékonyabb kezelése érdekében.

1. Figyeljünk a kollégákra!

2. Kommunikáció a megfelelő időben és módon
Világos, átlátható és kellő időben történő kommunikációra van szükség az ügyfelek, az alkalmazottak, a beszállítók, a hitelezők, a befektetők és a szabályozó hatóságok folyamatos támogatása érdekében.
3. Tartsuk a rendszert működésben!
Át kell alakítani az üzletfolytonosságot biztosító stratégiát, ügyelve a pénzügyekre, a finanszírozási és működési kockázatok becslésére, és az ezekre történő gyors reagálásra - rövid távon a likviditás biztosítása kulcsfontosságú. A vállalatoknak figyelemmel kell kísérniük a közvetlen költségek emelkedését, hogy szükség esetén újratárgyalhassák a válság előtt kialkudott feltételeket. Felügyelni kell az ellátási láncokat, különös tekintettel arra, hogy nemcsak a beszállítóknál, de a fogyasztói igényekben és viselkedésekben is jelentős változások történnek. Ügyelni kell arra a nyomásra is, amely az ügyfeleiket és a partnereket éri. Ez különösen fontos az olyan ágazatokban, mint például az autóipar és a gyógyszeripar, amelyek nagymértékben függenek a beszállítóktól.
4. Készüljünk az újabb változásra!
Mihelyt sikerül kontrollálni a jelenlegi helyzetet, a vállalatoknak meg kell újítani üzletmenet-folytonossági terveiket (BCP). A megszerzett tapasztalatok alapján muszáj felülvizsgálni, szükségesek-e új belső iránymutatások. Ezen felül érdemes előkészíteni a vészhelyzeti tervek bevezetését az ellenállóképesség felépítése és a jövőbeli válságok hatékonyabb kezelése érdekében.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon