Lesz-e idén nyári munkájuk a diákoknak?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA nyári szünet időszakában sok diák vállal munkát hosszabb-rövidebb ideig, hogy kiegészítse zsebpénzét, vagy hozzájáruljon tanulmányai költségének fedezéséhez. A korábbi évekkel összevetve hazánkban 15-18 százalékkal több diák szeretne nyáron dolgozni, a munkahely-kínálat azonban 35-40 százalékkal csökken.
Az évzárót követően több ezer általános és középiskolai diák kerül ki az iskolapadból és örül a nyári szünetnek. Sokan közülük táborba, vagy a nagyszülőkhöz, ismerősökhöz mennek, ott töltik a szünidőt. Többen azonban - ahogyan a korábbi években is - a szülői támogatás hiánya miatt munkát vállalnak, hogy abból finanszírozhassák tanulmányaikat, a nyári fesztiválokat, vagy a várva-várt nyaralást. A munkanélküliek számának emelkedése miatt azonban egyre szűkülnek a diákok munkalehetőségei is.
Szórólapozás, hostess munka, felszolgálás, irodai adatrögzítés. Leggyakrabban ezeket az állásokat hirdetik a fiatalok számára. Jelentkező van bőven: körülbelül 900 ezer 16-29 év közötti tanuló kerül ki idén az iskolapadból a nyári hónapok idejére. A helyzetük nem könnyű, hiszen egyre többen keresnek munkát a felnőtt lakosság körében is, ugyanakkor a cégek igyekeznek visszafogni marketing jellegű kiadásaikat, így kevesebb a hirdetés és az ezzel együtt járó termék promóció is. Mindez megkérdőjelezi, vajon lesz-e elegendő betöltésre váró álláshely idén nyáron a dolgozni kívánó fiatalok számára.
Az Egyesült Államok Munkaügyi Hivatala a 16 és 19 év közötti korosztály körében végzett adatgyűjtés alapján igen magas, 21,5 százalékos munkanélküliségi rátát tett közzé áprilisban (összehasonlítva a teljes aktív munkavállalókra mért 8,9 százalék-os munkanélküliségi rátával). A tengerentúlon a legnépszerűbb a nyári táborokban végezhető munka és a vendéglátásban (főként gyorséttermi felszolgálásban) betölthető munkakör. Ott valamivel nehezebb a diákok helyzete, hiszen az olcsó munkaerőként megjelenő külföldi munkavállalókkal is fel kell venniük a versenyt. Lehetőség persze mindig van. Az egyik külföldi diákállásokat közvetítő portál, a MyFirstPaycheck.com ügyvezetője szerint a diákoknak is be kell látniuk, hogy a gazdaság nehéz helyzetben van. Csökkenteniük kell elvárásaikat és meg kell próbálniuk új utakat keresni a munka világában. Míg a tapasztalatlanságuk hátrányként jelentkezik, addig szellemi frissességük és kreativitásuk egyértelműen előnyükre szolgál. A Georgetown University Karrierközpontjában a nyári csereprogramokra helyezik a hangsúlyt. Ennek keretében, bár kevesebb keresetet tudnak biztosítani, próbálnak olyan munkát biztosítani hallgatóiknak, hogy közben nemzetközi tapasztalatokkal is gazdagodhassanak.
Magyarországon idén körülbelül 35-40 százalékkal csökkent a diákoknak meghirdetett álláshelyek száma. Az ország különböző részei között e tekintetben is jelentősek a különbségek: míg a fővárosban és környékén 15-20 százalékos csökkenést regisztráltak a szakemberek, az ország keleti felének egyes térségeiben egyáltalán nincs nyári munka. Vannak olyan cégek is, amelyek az idényjellegű feladatokkal diákok helyett korábban elküldött dolgozóikat bízzák meg.
A munkaerő-közvetítők és iskolaszövetkezetek adatbázisából kitűnik, hogy kevesebb nyári álláshelyet hirdettek meg a multinacionális üzletláncok és az önkormányzatok is. Rendkívül óvatosak az idényjellegű foglalkoztatásra korábban nyitott balatoni vendéglátók, ám a legnagyobb visszaesés az ipari üzemekben tapasztalható. Ugyanakkor néhány százalékkal nőtt a kereslet a mezőgazdaságban.
Az internetes portálokon, az egyetemi kampuszokban és a fiataloknak szóló szórakoztató, programajánló magazinok hasábjain azért keresnek alkalmi munkára fiatalokat. Itthon a diákok nagy része ezekre a hirdetésre jelentkezik, 30 százalékuk diákszövetkezeten keresztül vállal munkát, 70 százalékuk pedig rokonok, ismerősök, barátok által, vagy a munkáltatókat közvetlenül megkeresve helyezkedik el.
Az egyik nagy hazai diákszövetkezet munkatársának elmondása szerint: ők nem érzik a válság hatását, a nyári hónapokban munkára jelentkezőknek elegendő helyet tudnak kínálni. Sőt, sok cég őket részesíti előnyben a felnőtt munkavállalók helyett, hiszen a diákok kevesebbért is örömmel dolgoznak. Az egyik fejvadász cég szerint pedig sok vállalatnál úgy gondolkoznak, hogy most van igazán jó lehetőség a fiatal tehetséges munkavállalók megszerzésére. Akár oly módon, hogy a nyári munkát gyakornokoskodásnak tekintve, azt mintegy meghosszabbítva biztosítanak számukra további karrier lehetőséget.
Buzás Judit HR Portal/Napi Gazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?