kapubanner for mobile

LMP: A kormány döntései miatt csökken a reálbér

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az LMP szerint nem az ország gazdasági teljesítménye, hanem a kormány tudatos gazdaságpolitikai döntései miatt csökkennek a magyarországi reálbérek.

Szél Bernadett, az LMP társelnöke szombaton Budapesten újságíróknak azt mondta, a kormánynak szakítania kell azzal a meggyőződésével, hogy a reálbéremelés rontja az ország versenyképességét. Éppen ellenkezőleg, az alacsony bérek egy lefelé tartó bérversenyt indítanak el, amelynek végén Magyarország csupán egy "összeszerelő ország marad" - mutatott rá.

Szél Bernadett leszögezte: nem lehet bérből megélni ma Magyarországon. Példaként említette, hogy a dolgozók egynegyede az idén is a létminimum fenntartásához szükséges összeg alatt keres majd. Ehhez társul az, hogy a közszférában hét éve befagyasztották a béreket, harmaduk pedig "dolgozói szegénységben él" - mondta az LMP társelnöke, hozzátéve: idén a versenyszférában is érzékelhetetlenül kis mértékű bérelemelésre lehet számítani.

Az LMP szerint a romló reálbérek miatt is gondolja azt továbbra is egyre több magyar, hogy Nyugat-, illetve Észak-Európában próbálja biztosítani megélhetését - hangsúlyozta Szél Bernadett, emlékeztetve, hogy pártja a folyamat visszafordítására egy új gazdasági modellt dolgozott ki.

Szél Bernadett szerint a javasolt változtatások része egy progresszív adórendszer bevezetése, ami után a minimálbért keresők 23 ezer, az átlagbérből élők pedig 36 ezer forinttal vihetnének haza többet.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek