Magasabb bérek, új gyógyszerárak hó elejétől
Holnaptól változik több mint ötven medicina ára, emelkednek a költségvetési szférában dolgozók juttatásai, a magánlakások bérbeadását pedig írásba kell foglalni. Egy holnaptól hatályos jogszabály rendelkezik a stratégiai gáztározó építéséről.Holnaptól a nem támogatott gyógyszerek közül 50 készítmény drágul. A változás mértéke nem jelentős, átlagosan 30-40 forinttal kerülnek majd többe a medicinák. Számos támogatott készítmény ára is változik, tizenöt gyógyszer 1-29 százalékkal kevesebbe kerül majd, a szubvencionált gyógyszerek listája pedig 84 generikus medicinával bővül - olvasható a Napi Gazdaságban. Emelkedik a költségvetési szféra intézményeiben dolgozók bére. A közalkalmazottak garantált illetményminimuma átlagosan 3 százalékkal, pótlékalapja 3,7 százalékkal nő, a legalacsonyabb fizetési fokozatba tartozók illetménytétele pedig eléri a minimálbért. A köztisztviselői illetményalap 5,1 százalékkal, 36 800 forintra emelkedik. Az illetményemelés feltételeinek javítása érdekében a kormány vállalta, hogy az önkormányzatok idei tartalékképzési kötelezettségének legalább a felét elengedi. Életbe lép a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó törvény módosítása. Eddig csak az önkormányzati és az állami lakásokra kötött bérleti szerződéseket kellett írásba foglalni, mostantól viszont minden szerződésnél kötelező az írásos forma. Az új szabály megosztja a fenntartási terheket a bérbeadó és a bérlő között, és megszünteti a 3 hónapnál rövidebb felmondási idő lehetőségét. Nem használhatók azok a pénztárgépek, amelyeknél elmulasztották az áfagyűjtők átállítását, valamint az adómemória-kiíratást. Az APEH akár százezer forintos bírságot is kiszabhat a késlekedőkre, akikről az engedéllyel rendelkező szakszervizeknek jelentést kell tenniük. Ezentúl kifogással lehet élni a bíróságok felé, ha azok nem teljesítik a törvényben rögzített határidőt, illetve ha maguk a felek csúsznak ki a bíróság által rögzített időkeretből. A törvény szerint a bíróságnak az utolsó érdemi intézkedést követően "ésszerű" időtartamon belül el kell járnia, ellenkező esetben bevethető a kifogás - kivéve bizonyítás elrendelésére, illetve olyan határozat ellen, amellyel szemben külön jogorvoslatra is lenne lehetőség. Megszűnik az a korábbi gyakorlat, amely szerint a büntető bíróság, valamint büntetőügyben a nyomozó hatóság által készített iratmásolatért a védelemnek magyar nyelvű másolatok esetében 100, idegen nyelvű másolatoknál pedig 300 forintot kell fizetnie oldalanként. Tekintettel arra, hogy az ügyészség a korábbi szabályozás alapján térítésmentesen jutott valamennyi ilyen irathoz, az Alkotmánybíróság szükségesnek látta az ingyenesség kiterjesztését a védelem számára is, hogy az ügyben releváns adatokat egyforma mélységben ismerhessék meg és birtokolhassák a szemben álló felek. Hatályba lépnek a mozgóképről szóló törvény módosításai, ezek szerint a Mafilm Rt. és a Magyar Filmlaboratórium Kft. az ÁPV Rt.-től - egy aranyrészvényen, illetve egy 100 ezer forint névértékű üzletrészen kívül - pénzbeli térítés nélkül átkerül a Magyar Mozgókép Közalapítványhoz. Az uniós jognak megfelelően változott az állami támogatások mértéke, ez mostantól a filmek büdzséjének legfeljebb 50 százalékáig terjedhet. Ez ugyanakkor nem változtat az eddigi gyakorlaton, mivel az Európai Bizottság a kivételeket is elfogadta: így 50 millió forintot nem meghaladó költségvetésű filmeknél 100 százalékos, nagyjátékfilmeknél 500 millió forintos büdzsé alatt, vagy művészi, kulturális, nevelési célok miatt akár 90 százalékos is lehet az állami támogatás. Április elsejétől hatályos a földgáz biztonsági készletezéséről szóló törvény, amely szerint legkésőbb 2010-ig 1,2 milliárd köbméter földgáz tárolására alkalmas stratégiai gáztározót építenek. Ennek kitárolási kapacitása 45 napon keresztül legalább 20 millió köbméter lesz naponta. Emellett a törvény életre hívja a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetséget is, amelynek tagjai a földgázközüzemi nagykereskedők, a közüzemi szolgáltatók, a feljogosított fogyasztóknak földgázt értékesítő kereskedők és termelők, valamint a határkeresztező kapacitáshoz hozzáférési engedéllyel rendelkező fogyasztók.[origo]
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon