Majd ha nem válogatunk a kor miatt, lesz elég munkaerő az országban!
Hétvégémet 60+-os értelmiségi emberek társaságában töltöttem egy balatoni nyaralóban. Amennyire imádtam, annyira ki is borultam. Tele is lett a fejem szélsőségesen vadító ötletekkel a megmentésükre, a tudásuk munkaerőpiacra való visszavezetésére.
A kreatív szakmában a túlórázás olyan elfogadott, mint ébredés után a kávé, az IT-ben pedig a gyorsan változó világot lekövetni azoknak is kihívás, akik egész életüket ennek szentelik. Tények. Megváltozhatatlan tények, amivel nem kell szembemenni.
Viszont vannak olyan területek, ahol maximálisan indokolatlan ez a fajta diszkrimináció. Olyan jelöltek akadnak fenn a toborzással foglalkozó emberek szűrőjén, akik életkoruknál fogva nem alkalmas besorolással, minden esélytől megfosztva kétségbeesetten keresgélnek feladatot, pozíciót a munkaerőpiacon. Aki elutasítja, felmérte a képességeit? Személyiségére fókuszálva szemtől szembe döntötte el, hogy esélytelen? Vagy csak az életkorára pillantott és a jelölt ezalatt a szempillantás alatt esett el a lehetőségtől? Általánosítunk sztereotípiák miatt, hogy milyenek voltak 20 évvel ezelőtt az 50 évesek, akik alig várták, hogy nyugdíjba menjenek? Talán egy pillanatra érdemes lenne az általánosítás szemüvegét félretenni és rájönni, hogy a mai 50-esek, már nem a régi öregek. Fiatalosabbak, máshogy táplálkoznak, mozognak, társaságba járnak, ingerekre vágynak. Sokan felvették a világgal a ritmust és nem akarnak csak azért eltunyulni és értéktelenné válni, mert a világ ezt várja tőlük és kitolja őket a munkaerőpiacról.
Miért nem lehet korukhoz alkalmazkodva 6 órában foglalkoztatni őket? Miért nem indítanak cégek szenior programot, ahol kilépő dolgozóikat arra kérik, hogy a belépőket oktassák és azt ne a túlterhelt szakmai vezetők tegyék? Miért nem látok egyetlen hirdetést sem, ahol kifejezetten szenior kollégát keresnek? Miért CSR tevékenység, hogy fákat ültetünk és óvodát festünk, de az nem fontos, hogy idős emberek életére hangsúlyt helyezzünk? Mindig van egymillió feladat, amit mindenki utál egy cégben és bárki meg tudná csinálni. Miért nincs egy weboldal, ahová a cégek feltöltik ezeket és idősebb munkavállalók ezekből választva feladatokat vállalhatnának? Miért nincs havi egy nap nagy gyárakban, ahol a volt dolgozókat meghívják előadni és bemutatkozni? Így látható lenne honnan jöttünk, hol vagyunk és hová tartunk. A múltunk a jelenünk is egyben. Miért nincsenek programok, amik erre hangsúlyt helyeznek?
Ahol egy csapattag azt látja, hogy mennyire megbecsült egy szenior, talán azt is gondolhatja majd, hogy őrá is így fognak vigyázni. Ez hosszútávú eredményt hoz és nem csak egy PR húzás lehetne. Belegondolt-e bárki abba, ha felvesz egy 3 fős szenior csapatot, ez mennyire unikális hír a médiában és ezzel talán a cég brandjét építve bevonzhatna olyan munkavállalókat is, akiket hirdetéssel már régen nem talál meg. Nem azt hangsúlyozom, hogy mentsük meg a világot, de azt igen, hogyan találjuk meg a mindkét fél számára win-win szituációt.
Nem találtam statisztikát, de átlagon felül kíváncsi vagyok, hogy 50-62 év között mekkora a munkanélküliségi arány. Amiben biztos vagyok és látom magam körül, az engem megkereső és munkára vágyó emberek között, hogy sok a különleges és nagyon nagy tehetséggel bíró jellem. Bemutatkozni sincs esélyük egy HR-es előtt. Miközben a nagy multik fejetlensége, a kis cégek állandó túlterheltsége ezer és egy feladatot adhatna nekik.
Feltételezem mindenki látta a The intern című filmet, ahol Robert de Niro bár viccesen, de korunk egy hatalmas problémájára talál megoldást. Nyugdíjasként elmegy gyakornoknak egy startuphoz.
A hétvége utolsó mondatai a halálról is szóltak, hogy a mai ember nem ismeri és érti a halált. Anno régen a kis falvakban, egy hétig virrasztottak, gyászoltak, mielőtt eltemettek valakit. Ma már bedugják a kórházba vagy az intézetbe az elöregedő embereket és megszűnik a közvetlen testi kapcsolat a halállal. Talán így van ez a munkaerőpiacon is, ha eltűnnek ezek az idősödő szakemberek a szemünk elől, mi sem fogjuk tudni mi vár ránk és a fiatal generációra. Évek múlva majd megjelenik ugyanez a bizonytalanság és félsz, hogy akkor most merre tovább. Gondolkodjuk a hatásokról picit...
Jobb lenne esélyt adni és annak minden nehézsége mellett, az áldozatok vállalásán túl az eredményeket is learatni. Tegye már fel a kezét néhány érintett. Akár az is, aki céges oldalról ilyesmire nyitott vagy esetleg gyakorlati oldalról már működtet is ilyet!
Pethő Anikó
https://www.linkedin.com/in/pethoaniko
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A készségalapú felvétel évek óta a toborzás megújulásának ígérete, a mindennapi gyakorlatban azonban csak lassan nyer teret. Egy friss nemzetközi... Teljes cikk
Egy friss kutatás szerint az önéletrajzban feltüntetett hobbik az első szűrésnél is döntőek lehetnek – és nem mindegy, mit árulnak el rólunk. A... Teljes cikk
2026-ban egyre többen keresnek majd új állást, miközben a munkaerőpiacon nő a verseny. A LinkedIn legfrissebb listája szerint az AI-hoz kapcsolódó... Teljes cikk
- 91 éves és napi 12 órát dolgozik - generációs leckék a munka világából 6 napja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 1 hete
- Maldív-szigetek és extra fizetés – Babót új tanítóját így csábítják 1 hete
- Ezek a munkaadók nem jelentették be dolgozóikat 2 hete
- Az álláskeresők aránya Magyarországon 2025 szeptemberében - grafikon 2 hete
- Értékteremtés a változó munkaerőpiacon – Z generációs szemlélet a HR-ben 2 hete
- 15–20 ezer dolgozó hiányzik a vendéglátásból – bajban a magyar éttermek 3 hete
- 6 ezerrel kevesebb regisztrált álláskereső januárban – mi állhat mögötte? 3 hete
- Vége lehet a klasszikus 8 órás munkanapnak Németországban – vajon jó ötlet? 3 hete
- Közel 2,5 millió forint támogatás minden új dolgozó után - már pályázhatnak a kkv-k 3 hete
- Raktártól a recepcióig: itt volt a legnagyobb munkaerőhiány 2025-ben 3 hete


Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben