Már 91 nyugdíjas szövetkezet működik
A legfrissebb adatok szerint a cégbíróságon 91 közérdekű nyugdíjas szövetkezetet jegyeztek be, tagságukra becslések vannak. A KÖZÉSZ felmérése szerint a már működő nyugdíjas szövetkezetek legszívesebben heti 3-5 napban, napi 4-6 órában, lehetőség szerint délelőtt vállalnak feladatot, de nem zárkóznak el az éjszakai munkavégzés elől sem - írja az MTI.
A Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Szövetsége (KÖZÉSZ) adatai szerint eddig megközelítően 100 nyugdíjas szövetkezet alakult, mintegy húszezer tagsággal, több száz szerződéssel, és nagyjából 1 milliárd forint éves szerződésállománnyal rendelkeznek.
Kósa Lajos szerint szövetkezet a legdemokratikusabb vállalkozási forma a nyugdíjasok esetében. Elmondta, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezet vállalkozási forma piaci körülmények között működik, ugyanakkor a nyugdíjasok foglalkoztatásának jelentős a társadalmi és gazdaságpolitikai hatása.
Kósa Lajos ismertette, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek rugalmasabb foglalkoztatást tesznek lehetővé a munkatörvénykönyve hatálya alá tartozó nyugdíjasok továbbfoglalkoztatásánál. A nyugdíjas szövetkezeteknek kedvezőbb az adózás. Becslések szerint a nyugdíjas szövetkezetek éves árbevétele elérheti majd a 150 milliárd forintot.
A tárca nélküli miniszter kitért arra, hogy a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek indítása még az elején tart, szabályozásuk pedig követi majd a működési tapasztalatokat.
Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott felidézte, hogy az Országgyűlés tavaly fogadta el a törvényt a nyugdíjas szövetkezetekről, és teremtette meg a nyugdíjasok kedvező feltételekkel történő foglalkoztatását, a generációk közötti jó együttműködés lehetőségét.
Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) elnökhelyettese emlékeztetett arra, hogy a vállalkozások létszámhiánnyal küzdenek, becslésük szerint 200 ezer megfelelően képzett munkaerő hiányzik a versenyszféra munkaerőpiacáról. A VOSZ szerint a nyugdíjas szövetkezetek bővítik a munkaerő kínálatot. A VOSZ elnökhelyettese logikus eszköznek nevezte nyugdíjas szövetkezetekkel foglalkoztatásra szerződni a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, a vendéglátóiparban.
Turi Dénes, a KÖZÉSZ elnöke hangsúlyozta, hogy érdekvédelmet és érdekképviseletet kívánnak ellátni, a nyugdíjas szövetkezetekkel kapcsolatos tapasztalatokat közvetítik majd a döntéshozóknak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Izsó Balázs munkaerő-kölcsönző szakértő a Prohuman operatív igazgatója.
Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?