Már a diákok sem dolgoznak minimálbérért
Felértékelődött a diákmunka a munkaerőhiány miatt, szinte nincs olyan szektor Magyarországon, ahol ne látnák szívesen a diákokat - mondta Hegedűs Csaba, a Prodiák Iskolaszövetkezet operatív igazgatója az M1 aktuális csatornán.
Hegedűs Csaba hangsúlyozta: fontos, hogy megbízható iskolaszövetkezet legyen a foglalkoztató, a fiataloknak érdemes alaposan utánanézniük, hogy melyik szövetkezetnél regisztrálnak.
Az operatív igazgató felhívta a figyelmet arra is, hogy a cégeknek sokkal gazdaságosabb iskolaszövetkezeteken keresztül foglalkoztatni a diákokat, a szövetkezetnek, mint munkáltatónak, ugyanis nem kell közterheket fizetnie, ez államilag támogatott foglalkoztatási forma. A diákoknak is meg kell kapniuk a minimálbért, de a munkaerőhiány miatt ennyiért általában már ők sem vállalnak munkát - jelezte Hegedűs Csaba.
MTI
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egy friss felmérés szerint az ügyfélszolgálati munkatársak közel harmada tervezi a munkahelyváltást a következő hat hónapon belül. Nem a... Teljes cikk
Az autóvásárlás sokak számára még mindig egy kellemetlen, bizalmatlan alkudozással teli élmény. Mi történik, ha a jól ismert forgatókönyvet egy... Teljes cikk
Pályakezdése óta toborzóként dolgozik, gyakornokként indult a Karrier Hungáriánál, 14 éve. Idén januárban pedig szülési szabadság után vezetői... Teljes cikk
- Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban 2 hete
- Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt 2 hete
- Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet 2 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 3 hete
- Többkulcsos adó 3 hete
- Ennyit keresnek a bölcsődei dajkák 3 hete
- A diákmunka szerepe a vállalatok HR-stratégiájában 4 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hónapja
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 1 hónapja
- Tanulmány: válságban az orvosi alapellátás 1 hónapja
- Mennyit keres egy nevelőszülő? 1 hónapja



Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?