kapubanner for mobile

Már lassul a reálkeresetek növekedése

Egy tized százalékponttal mérséklődött a reálkeresetek növekedése: míg a KSH adatai szerint január-májusban a reálkereset 5,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, a január-júniusi időszakban 5,4 százalékra mérséklődött ez a növekedés. A gazdaságkutatók intézetek prognózisa szerint jelentősebb visszaesés a következő hónapokban várható.

A reálkereset 2006. január-júniusban 5,4 százalékkal nőtt a nemzetgazdaságban az előző év azonos időszakához viszonyítva, a fogyasztóiár-index 2,6 százalékos növekedése mellett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. Ebben az időszakban a nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkereset 7,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 8,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A gazdaságkutatók előrejelzése szerint a következő fél évben már jelentősebben mérséklődik majd a reálbérek növekedése. A GKI Gazdaságkutató Zrt. az infláció gyorsuló növekedését a nyár végétől várja, aminek megfelelően a bruttó és a nettó bérek nominális növekedésének és a reálbérek emelkedésének lassulását jelzik előre az év második félévére. Ugyanakkor a GKI nem vár nagyon jelentős visszaesést: 2006-ra 6-7 százalékos bruttó és - mivel az adó-terhelés mérséklődik, de az év második felében az egyéni járulék emelkedik - szintén 6-7 százalékos nettó átlagkereset emelkedést jeleznek. Így még a második félévben gyorsuló infláció ellenére is közel 4 százalékos reálbér-növekedés megy végbe a GKI várakozásai szerint. Az Ecostat kutatóintézet ennél alacsonyabb bővülésre számít, a 2006-os év egészére reáljövedelmek 1,5-2,0 százalékos emelkedését prognosztizálják.

A KSH jelentése szerint teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó 168 200 forintot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 155 100 forintot kerestek 2006. január-júniusban. A bruttó átlagkereset 200 700 forint volt a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állóknál.


  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek