Már nem vált kétévente munkahelyet a marketinges
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatDuplájára nőtt egy marketingigazgató egy munkahelyen eltöltött ideje az USA-ban. Az csökkenő mobilitás hátterében mi más állna mint a recesszió és a gazdasági instabilitás, írja a Kreatív.
Hat év alatt 23 hónapról 45 hónapra nőtt egy átlag marketingvezető egy munkahelyen eltöltött ideje az Egyesült Államokban – számol be az Advertising Age amerikai szaklap egy friss kutatás eredményéről.
Az okok a gazdasági instabilitásban keresendők, de a kutatók szerint nem kizárólag a válság a felelős a változó tendenciákért. Ugyanis a marketingvezetők munkaköre jelentősen kibővült azáltal, hogy már ők felelnek a közösségi médiáért, a tartalomért, a mobilmarketingért és az e-kereskedelemért is. És úgy né ki, a vállalatok jobban megbecsülik a széles kompetenciával rendelkező szakembereiket.
Az is fontos tényező lehet, hogy ma egy marketingigazgató sokkal többet tud a vállalat célközönségéről, a fogyasztók szokásairól, mint egy ügyvezető, hiszen a marketingigazgató óriási mennyiségű adattal rendelkezik, amely befolyásossá teszi a vállalat irányításában. Egy ilyen tudású embertől nem érdemes könnyen megszabadulni, de egy új marketingigazgatónak is sok időbe telne felvenni a fonalat.
A kutatásból kiderül, hogy a legtöbb időt bankoknál és pénzügyi szolgáltatóknál tölti el egy marketingvezető, átlagban 54 hónapot, de viszonylag sok időt töltenek ugyanannál a cégnél a kereskedelmi láncok és a ruházati márkák marketingvezetői is. Ugyanakkor az autóiparban és az egészségügyi szektorban jóval átlag alatti az egy helyen eltöltött idő. Előbbinél átlagban 30 hónapig, utóbbinál 27 hónapig van egy helyen egy marketingigazgató.
Kreatív

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?