kapubanner for mobile

Még hat hónapig fizetik a leköszönő honatyákat

Mandátumuk megszűnése után további hat hónapon keresztül kapják fizetésük a képviselők. Négy évvel ezelőtt fejenként átlagosan 1,6 millió forintot kaptak a leköszönő honatyák.

A parlamenti képviselők javadalmazásáról szóló törvényt a rendszerváltozás utáni első parlament fogadta el. Ennek értelmében a volt képviselő, amennyiben mandátuma az Országgyűlés adott ciklusával szűnik meg, további hat hónapon keresztül jogosult tiszteletdíjra. Az összeg kiszámításánál a megbízatás megszűnését megelőző hat hónap alapdíjának és pótdíjának átlagát veszik alapul. Jelenleg bruttó 210 ezer forintot tesz ki a honatyák havi alapdíja, amelyen felül pótdíjra például a bizottsági tagok, az Országgyűlés elnöke, jegyzője, alelnöke és a képviselői csoport vezetője jogosult. A leköszönés utáni hat hónapban a tiszteletdíjon felül utazási illetve szállásköltség-térítést nem vehetnek igénybe a volt képviselők, ellenben ez az időszak is munkaviszonyban töltött időnek számít.

Kivételes helyzetben

Munkaviszony esetében – a Munka törvénykönyve szerint –, ha a munkáltató mond fel, vagy a munkakör megszűnik, végkielégítés legkevesebb három éves szolgálati viszony után jár – nyilatkozta a FigyelőNetnek Lőrik Erzsébet, munkajogász. A többi munkavállalónak azonban a törvény értelmében három és öt év közötti munkaviszony után mindössze egy havi illetmény jár végkielégítésként, melytől azonban a munkaadó a munkavállaló javára eltérhet.

A képviselők esetében nem végkielégítésről van szó, szögezte le sietve Bakos Emil, az Országgyűlés Hivatalának gazdasági főigazgatója, a törvény sem így kezeli a javadalmazást. A hat hónap és az ezalatt kapott fizetés ugyanakkor lehetőséget teremt az ex-képviselőknek, hogy visszatérjenek korábbi munkájukhoz, újra beilleszkedjenek korábbi munkakörükbe. A törvény részletes indoklása szerint az a képviselő, akinek megbízatása lejár, és nem választják újra, „egzisztenciálisan nehéz körülmények közé kerülhet, ami az általa ellátott közfunkcióra tekintettel súlyosan méltánytalan lenne”.

Általában egyösszegben veszik fel

A törvény lehetőséget ad a képviselőknek, hogy az ellátást – kérésre – egy összegben is felvegyék, Bakos Emil tapasztalatai szerint ezt az opciót valamennyi leköszönő képviselő igénybe szokta venni. Idei adatok még nincsenek, négy évvel ezelőtt átlagosan egymillió hatszázezer forintot fizettek ki fejenként. Az 1990-ben született törvénnyel a képviselők méltatlan anyagi ellehetetlenülését akarta kiküszöbölni a jogalkotó. Részben ezzel összefüggésben készülhetett a törvénynek az a fejezete, mely lehetőséget teremt a leköszönő képviselőknek korengedményes nyugdíjra. Bakos Emiltől tapasztalatai szerint ezzel a lehetőséggel nem élnek a képviselők.

  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Teljesítménymenedzsment képzés A teljesítménymenedzsment rendszer elemeinek megismerése és a résztvevők felkészítése egy eredményes teljesítménymenedzsment rendszer bevezetésére és működtetésére.info button Részletek ticket button Jegyek